Új!Elindult honlapunk!

Közélet

Ceglédi végrehajtó is érintett a korrupciós ügyben

2 Mins read

A Magyar Bírósági Végrehajtó Kar elnöke a korrupciós kapcsolat keretében jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt, alkalmanként 2-5 millió forintot adott dr. Völner Pál miniszterhelyettesnek annak érdekében, hogy a végrehajtásról szóló törvényben meghatározott törvényes jogait a Kar elnöke érdekeinek megfelelően gyakorolja.

A Magyar Bírósági Végrehajtó Kar elnöke a rendszeres jogtalan előnyt nem kizárólag konkrét ügyekben nyújtott segítségéért, hanem folyamatos rendelkezésre állása érdekében, lényegében fizetésként adta dr. Völner Pálnak. Dr. Völner Pál vállalta, hogy a jogtalan előnyért cserébe a hivatali működése során, a hivatali helyzetéből adódó lehetőségeivel visszaélve, az önálló bírósági végrehajtók feletti felügyeleti-, hatósági-, igazgatási jogkörét a Kar elnöke egyedi ügyekben hozzá intézett konkrét kéréseinek megfelelően számára előnyösen fogja gyakorolni. Dr. Völner Pál vállalta továbbá azt is, hogy a hivatali pozícióját arra fogja felhasználni, hogy adott esetben kiírás előtt álló, vagy folyamatban lévő pályázatokat, vagy más hatósági eljárásokat szintén a Kar elnöke kéréseinek megfelelően, számára kedvezően befolyásolja. A Kar elnöke összesen 83 000 000 forint jogtalan előnyt adott át dr. Völner Pálnak.

A Magyar Bírósági Végrehajtó Kar elnöke a fenti korrupciós kapcsolat keretében dr. Völner Pálon keresztül, részére rendszeresen, több esetben utólag jogtalan előnyt átadva elérte, hogy 2020. február 1. napjával egy személy a Ceglédi Járásbíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtóvá kinevezésre kerüljön.

A Kar elnöke és dr. Völner Pál több esetben úgy intézték el az önálló bírósági végrehajtónak történő kinevezést, hogy a jelöltnek nem volt végrehajtói tapasztalata, illetőleg a jelölt megelőzött a pályázaton magasabb pontszámot elért végrehajtóhelyettesként dolgozó személyt.

A Ceglédi Járásbíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtó 2021. április 14. napja és 2021. május 27. napja között összesen 81 500 000 forintot adott át összesen a Kar elnöke részére, mely összegekből dr. Völner Pál is részesült.

Részletek a parlamenti jegyzőkönyvből: https://www.parlament.hu/irom41/17884/17884.pdf