8 fiatal művész és tudós pályázott sikerrel a MOL Tehetségtámogató Programra Pest megyében, amely az idei tanévben összesen 20 millió forinttal segíti a 10-23 év közötti tehetségek pályafutását. Országszerte összesen 63 fiatal pályázó és csapataik nyertek támogatást, köztük ifjú zenészek, táncosok, vizuális alkotók, előadóművészek, a matematika és a természettudományok mellett az informatika és a csillagászat fiatal művelői, kutatói. A fiatal tehetségek előfinanszírozásként kapják meg a támogatást. Ceglédberceli fiatal Bartúcz Anna is a nyertesek között szerepel. Az elnyert összegből fotós berendezéseket szeretne venni, hogy még jobb minőségben mutathassa be alkotásait.
Bartúcz Anna jelenleg a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumba jár, általános iskolás kora óta foglalkozik animációval és 15 évesen már számos elismerést kapott hazai és külföldi filmszemléken. Az animációs filmek mellett a 3Dmodellezés és a digitális festészet érdekli. Tagja a Nők a Tudományban Egyesületnek, amely azt a célt tűzte ki, hogy példát adjon és támogassa a természettudományok iránt érdeklődő lányokat. A MOL Alapítvány 2017 óta támogatja a fiatal tehetség pályafutását.
Miért kezdtél el filmezni?
Hatodikos voltam az általános iskolában, amikor az osztályfőnököm, Novák Károly, annak érdekében, hogy rávegyen minket a német tanulásra, különböző érdekes feladatokat adott. Az egyik egy bábfilm elkészítése volt. Ez volt az első filmem, amit egy PlayStation EyeToy játék kamerájával oldottam meg. Nagyon megtetszett ez az egész filmezés. Az egyik első bábfilmemet beküldtem egy tematikus pályázatra, harmadik helyezést értem el vele. Ez elég motiváció volt ahhoz, hogy tudjam, ezzel szeretnék foglalkozni. Ezután készítettem egy német nyelvű élőszereplős filmet – környezetvédelem témában –, talán ez jutott 2018-ban a legmesszebbre, egészen Bécsig a Video & Filmtage Festival-ra. 2019-ben egy rajzfilmem a drezdai MB21 Medienfest-en szerepelt. Kipróbáltam mindenféle mást is, volt élőszereplős filmem, végül rátaláltam az animációra. Több díjat is nyert a Székely Éva olimpiai bajnok úszónő visszaemlékezésére megalkotott animációs filmem – egy homokanimáció. Azóta pedig fél év munkájával sikerült befejeznem egy újabbat, Szent-Györgyi Albert életéről, ami díjazott lett. Mindkettő tematikus pályázatra készült.
Mi mozgat, mi az a belső munka, ami benned zajlik, amikor egy témát megtalálsz?
Egyszerűen boldoggá tesz, hogy ezt csinálhatom. Kicsi korom óta nézem és szeretem a filmeket – a romantikus és a horrorfilmek kivételével –, a mai napig mindenféle stílusút megnézek. Szeretem a filmkészítést, szeretek versenyezni és nyerni is. Nemcsak filmmel, más kategóriában is szoktam versenyezni, például saját képregénnyel, de tanulmányi versenyeken is részt veszek. Német nyelven is vannak versenyek, ahol sikereim vannak. Két dolog szokott motiválni: ha nyerek, azért folytatom, ha pedig nem, az azt jelenti, hogy még jobbnak kell lenni.
Mik a további terveid, mi minden foglalkoztat még?
Az animáció és a természetfilm egyformán vonzó irány számomra, emellett még számos más területen is mozgok. Többek között bekapcsolódtam a MATEHETSZ tutor hálózatba. A Gábor Dénes Főiskolán egy személyben alkotom a női gárdát és a középiskolás korosztályt, ahol 3D modellezést és digitális festészetet tanulok. Szívesen foglalkozom matematikával. Jelenleg egy YouTuber workshopra is járok, ahol a filmkészítést lehet gyakorolni, továbbá azt, hogyan kell felépíteni egy stúdiót, kamera beállításokról, hangminőségről tanulunk. Úgy gondolom, egyelőre az animációs vonalat szeretném folytatni, de közben minden mást is fejlesztek. Ha ilyen fejlődésre vagyok képes, aminek nagyon örülök, már csak azt kell jól kiválasztani, mely területeken tegyem. Egyelőre azt tudom, hogy felsőoktatásban szeretnék továbbtanulni.
Forrás: molalapitvany.hu / molalapitvany.hu