A Kornyik család 12 induló közül bizonyult a legjobbnak a 2022. június 4-ei megyei döntőben. A ceglédi megmérettetés feladatai nyolc helyszínen zajlottak. KRESZ elméleti tudás, gyakorlati ismeretek, gumiabroncsokkal kapcsolatos kvíz, a családok gyerektagjainak kerékpáros ügyességi pálya, a szülőknek ugyanez autós változatban, kiegészítve a közúti forgalomban részvétellel, de készült a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Igazgatósága is egy élethű szituációval, ahol egészségügyi ismeretekből kellett helytállni.
Amíg a zsűri a csapatok eredményeit értékelte és felállította a végső sorrendet, a résztvevők rendőrségi activity-vel, illetve részeg szemüvegben, tojásokkal szlalomozva, vagy vizet merítve üthették el az időt.
A végeredmény szerint harmadik helyezett az erdőkertesi László család lett, az ezüstérmet a veresegyházi Petrik család vihette haza.
Pest megyét idén a 11 csapatot maga mögé utasító, nagykőrösi Kornyik család képviselheti. Az augusztus végi országos döntőre kívánunk nekik hasonló sikereket!
Szurkolunk értük és nekik!