Új!Elindult honlapunk!

Városháza

FELHÍVÁS Gubody Ferenc Díj adományozására

1 Mins read

Cegléd Város Önkormányzatának a Gubody Ferenc Díj alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 12/1998. (VII. 10.) Ök. rendelete 1. § (1) és (5) bekezdése értelmében:

“Gubody Ferenc Díj adományozható annak (azoknak), aki(k) Cegléd város érdekében valamely területen kimagasló teljesítményt nyújtott(ak), vagy huzamosabb időn át folytatott(ak) kiemelkedő munkát; aki(k) a város szellemi, anyagi gyarapodásáért példaértékűen dolgozott(ak), a közélet területén munkájával(ukkal) elősegítették a város fejlődését, polgárainak boldogulását; aki(k) példamutató magatartást tanúsítanak a közösségi és magánéletben egyaránt”

A díj adományozására személyi javaslatot tehet bármely ceglédi polgár, közösség – a mellékelt űrlap felhasználásával, vagy annak alapján készített írásbeli indokolással.

A javaslatot a Polgármesterhez kell eljuttatni, aki a Képviselő-testület elé terjeszti. A javaslatokat az önkormányzati bizottságok véleményezik.

A díjat a március 15-ei ünnepségen Cegléd város Polgármestere, vagy megbízottja adja át.

A www.cegled.hu honlapon elérhető a korábban kitüntetettek névsora.

Kérjük a kitüntetési javaslatot írásban, legkésőbb 2023. január 15-éig a 2701 Cegléd, Pf.: 85. címhelyre megküldeni. Akinek módjában áll, a polgarmester@cegledph.hu e-mail címre is juttassa el javaslatát.

Related posts
Városháza

Tájékoztató fasori munkálatokról

1 Mins read
KÖZÚTKEZELŐI TÁJÉKOZTATÁS Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a VÁRVAG Nonprofit Kft. megbízásából a Pannon Park Forest Kft. fasori munkálatokat végez a Cegléd,…
Városháza

Tájékoztatás a Fizető parkolók ünnepi üzemeltetésével kapcsolatban

1 Mins read
Tájékoztatjuk a Tisztelt lakosságot, hogy 2022. december 26 – 2023. január 1-ig terjedő időszak alatt a fizető parkoló övezetek az alábbiak szerint…
Városháza

Új aszfaltréteget kap a Múzeum utca

1 Mins read
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Cegléd Város Önkormányzata megbízásából a Flaszter Kft. útfelújítási munkálatokat végez a Múzeum utcában. A munkavégzés tervezett ideje:2022….