A Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) a vidéken működő eredményes, többszakosztályos nagyegyesületek kiszámítható működésének biztosítása érdekében korábban javasolta azt a szakmai programot, amelybe a 2023-as esztendőtől beletartozik a Ceglédi VSE is – osztotta meg a nyilvánossággal a vidéki sportegyesületekre vonatkozó, csütörtökön hivatalossá váló döntést és jó hírt Földi László.
Elmondta, a program célja, hogy a vidéken működő sikeres sportszervezetek – amelyek sportszakmai munkájuk, méretük, hagyományaik és a magyar sport eredményességét meghatározó tevékenységük alapján erre érdemesek – támogatásban részesüljenek. – Ez a támogatás az egyesület munkájának a méltó elismerése – tette hozzá az országgyűlési képviselő.
Dr. Ferenczi Norbert frakcióvezető a ceglédi családok szempontjából értékeli nagyra a kormány gesztusát, mert egyetlen családnak sem mindegy, hogy mennyit kell fordítani a sportolásra, s mennyit tud ebből a sportegyesület átvállalni.
Az egyesület elnöke elmondta, a kiemelt sportegyesületi státusszal a Ceglédi VSE mérföldkőhöz érkezett a Sportegyesületek Országos Szövetsége alulról építkező kezdeményezésének köszönhetően. – A vidék huszonöt legkiválóbb sportegyesülete közé kerülve létbiztonságot, fejlesztési lehetőségeket és a színvonalas nevelőmunka szilárd alapjait nyerte el magának a sportegyesület – mondta Horváth József, aki megköszönte minden segítő támogatását.
Szakosztályainkban ezer fiatal sportol napi rendszerességgel, szakembereink folyamatos támogatást nyújtanak Cegléd és vonzáskörzete oktatási intézményeiben a napi szintű testmozgás megvalósításában is. Az itt folyó munka eredményeként kulturált körülmények között, szakképzett, bizonyított mesterek irányítása mellett fejlődhetnek sikeres sportolóvá – vagy egészséges felnőtté azok, akik az egyesületben nevelkednek – ismertette az elnök.
Saját forrásnak, állami támogatásnak és TAO-s fejlesztéseknek köszönhető a Malomtó szélen több sportágnak otthont adó geotermikus energiával fűtött sportkomplexum, a városi uszoda és panzió megléte.
A kiemelt sportegyesületi programban való részvétellel évi 60 millió forintos állami támogatást kap a Ceglédi VSE a szakmai programok megvalósítására.
Mediadal – Jankovics István