Új!Elindult honlapunk!

Sport

Pákozdi Hús Winter Cup focitorna Cegléden

2 Mins read

A hétvégén 40 csapattal került megrendezésre a nemrég átadott ceglédi Gál József Sportcsarnokban a Pákozdi Hús Winter Cup.

A senioroknál nyolc csapat részvételére számítottak a szervezők, míg a nyílt mezőnyben 32 csapat indulására volt lehetőség, a torna összedíjazása pedig egymillió forint volt.

A Pákozdi Hús Cegléd hosszú évek óta kiemelt támogatója a ceglédi sporteseményeknek, egyértelmű szándék, hogy ezzel a karácsony előtti rendezvénnyel hagyományt teremtsenek a szervezők. Tíz csapat a fővárosból érkezett, de a helyszín Cegléd is nyolc egylettel képviselte magát. Több csapat érkezett Győrből és Abonyból, egy-egy Nagykanizsáról, Dabasról, Monorról, Ceglédbercelről, Biatorbágyról, Szolnokról, Törökbálintról, Békéscsabáról és Domonyvölgyről.

Pályára lépett a korábban a Dortmundban is megforduló Bajner Bálint, a jelenleg a Vasasban futballozó, korábban a Ferencvárosban is szereplő Jova Levente vagy épp az NB I listavezető Paks játékosai közül Lenzsér Bence és Beke Péter.

A szombati három csoportból az előzetesen esélyesnek tartott csapatok kerültek a rájátszásba, a Maxim Zrt. és a budapesti No Name is mindhárom csoportmeccsét megnyerve lett csoportelső az Imperial és a Botlik Bt előtt. Az Árpád FC és a Team 85 egymással döntetlent játszva és emellett két győzelmet szerezve jutott tovább, előbbi jobb gólkülönbségével lett első.

A bronzmeccsen a rutin nyert a fiatalos lendület ellen, Odin Fiai nyakába kerültek érmek.

Az utolsó nyolc meccsből hat büntetőpárbajban dőlt el, ez alól a finálé sem volt kivétel. A rendes játékidőben a Maxim és a Bauart is egyszer volt eredményes, majd a büntetőket utóbbi csapat játékosai rúgták jobban, így Győrbe került az első alkalommal megrendezett Pakozdi Hús Winter Cup díszes serlege!

A díjakat Földi László országgyűlési képviselő és Kőházi Ádám ceglédi sportreferens adta át.

A nyolccsapatos verseny – melyet a 40+ – os korosztálynak írtak ki – döntőjében a torna legjobbjának bizonyuló Gábor Zoltán vezette fővárosi csapat a ceglédi székhelyű Árpád FC-t győzte le 2-1 arányban.

 A bronzérmek Debrecenbe kerültek, miután a Fékcentrum Kft 2-2-es rendes játékidő után hétméteresekkel legyőzte a Monor SE öregfiúk csapatát. A torna legjobb kapusának a debreceni Berettyán Gábor bizonyult, míg a legtöbb találatot Fehér Tamás szerezte a monori csapatból.

A díjakat Dr Csáky András Cegléd város polgármestere, Kőházi Ádám ceglédi sportreferens és Nagy Zoltán az alpasteamsport vezetője adta át.

Fotók a rendezvényről: https://www.flickr.com/photos/kaminokupa/albums/72177720313386562/