A Női NB I. A csoport 6. fordulójában a SERCO UNI Győr 102-58-ra múlta felül a VBW CEKK Ceglédet.
Színmagyar kezdőötösök futottak ki a pályára a találkozón, mely Albert Szidónia és Angyal Barbara kosárváltásával indult. Amikor Angyal Barbara triplát is értékesített, a harmadik perc végén 7-3-ra megugrott a Győr. A Cegléd azonban nagy erőket mozgósítva szépen tartotta a lépést. Ruff-Nagy Dóra triplájával például 12-7-re elszakadtak a győriek, erre azonban Czank Tímea hármasa érkezett válaszul. Ennél a 4-5 pontnál jobban így nem is tudott elszakadni a házigazda. 10 perc után végül 17-14-re mentek a győriek. A második negyed elején Albert Szidónia egy pontra faragta a ceglédiek hátrányát. Erre azonban Kiss Virág öt pontja érkezett válaszul. A döntő futást viszont ekkor még nem tudta megindítani a Győr.
A ceglédiek élére a félidőig 14 pontig jutó Szirony Dorina állt és tartották a lépést a vendégek. A Győr számára értékes visszajelzés lehetett, hogy Kiss Virág mellett a fiatal Mészáros Ágota volt a csapat legeredményesebbje, az első 20 percben mindketten 11-11 egységig jutottak. Éppen Mészáros Ágota duplája alakította 31-22-re az eredményt. Ez volt az első félidő legnagyobb különbsége. Időkérés után Szirony Dorina két triplájával szépített a Cegléd, így visszaállt a szorosabb eredmény. A nagyszünetben 40-35 állt az eredményjelzőn. A fordulatot a harmadik negyed hozta el. Kiss Virág két duplát, Darcee Garbin triplát értékesített, így 47-35-nél már kétszámjegyűre nőtt a különbség. Több, mint négy percig nem talált be a Cegléd. Ezt kihasználva a Győr 51-35-re lépett el. A folytatásban Dubei Debóra és Darcee Garbin két hármasa alakította 20 pontra a különbséget.
A harmadik negyed hajrájában Dubei Debóra ismét eredményes volt távolról, majd nem sokkal később Dombai Réka is csatlakozott hozzá. Az utolsó 10 percnek 69-43-ról futottak neki a csapatok. A záró szakasz elején Cyesha Goree és Dubei Debóra erősítette meg a hazai fölényt. Wentzel Nóra triplája után 77-45-nél a 30 pontot is átlépte a differencia. Ekkor már gyorsan növelte előnyét a Győr, mely a 17 triplájából hatot a záró szakaszban értékesített. Az utolsó percben Bach Bogi nevéhez fűződött a győriek 17. hárompontosa ezen az estén. Ezzel alakult 99-54-re a mérkőzés. A végeredményt pedig Szerelem-Kobolák Cintia és Kiss Virág találatai alakították ki.
SERCO UNI Győr – VBW CEKK Cegléd 102-58 (17-14, 23-21, 29-8, 33-15)
Női NB I. A-csoport
Győr, Városi Egyetemi Csarnok
Csabai-Kaskötő Brigitta, Lengyel Ádám József, Sörlei Attila (Bognár Tibor)
SERCO UNI Győr: Kiss 22/3, Angyal 10/6, Ács, Wentzel 7/3, Bach 14/6. Csere: Dubei 11/9, Mészáros 11/9, Ruff-Nagy 3/3, Dombai 5/3, Garbin 6, Goree 9/3, Telenga 4.
VBW CEKK Cegléd: Czank 8/6, Farkas 5/3, Szirony 18/9, Albert 11, Barnai 10. Csere: Kaid, Szerelem-Kobolák 4, Viszmeg 2, Hévizi, Andi.
Hazai edző nyilatkozata
Cziczás László : Két olyan csapat küzdött egymással, mely más célokért játszik. Két ellentétes félidőt produkáltunk. Nyilván a második félidő teljesítményét szeretnénk látni az egész meccsen, ezen dolgozunk, hogy ez mielőbb bekövetkezzen.
Vendég edző nyilatkozata
Földi Attila : Játszottunk egy használható első félidőt. Nem tudtunk reagálni arra, hogy a második félidőre mindig egy keményebb győri csapat jön ki. Annak örülök, hogy letudtuk ezt a kemény sorozatot, melyben a legjobb csapatokkal találkoztunk. A bajnokság nekünk ezután kezdődik.
Hazai játékos nyilatkozata
Kiss Virág : Nagyon jó meccset játszottunk. A második félidő játéka bizakodásra ad okot. Kevés pontot kaptunk, erre lehet építkezni, innen kell tovább menni. Csapatként voltunk nagyon erősek.
Vendég játékos nyilatkozata
Czank Tímea : Az első félidő a részünkről is értékelhető volt. Méltó ellenfelei voltunk a győrieknek. A másodikról ez már nem mondható el. A felkeményedő győriek ellen nem tudtunk mit tenni, de így is a legtöbb pontot dobtunk az idén, erre lehet építeni.