Új!Elindult honlapunk!

Kultúra

Jótékonysági est a betegekért – a kórházért

1 Mins read

Több mint félmillió forint gyűlt össze azon a jótékonysági esten, amelyet Revuczky Katalin szervezett a ceglédi kórház belgyógyászati osztályának komfortosítására. Az esemény bevételét a kórház és az osztály nevében Dr. Kecskés László belgyógyász főorvos vette át.

A jótékonysági est helyszínéül a Református Gyülekezeti Ház szolgált, ahol a közönség színes és színvonalas műsorban részesült. Fellépett a helyi Cegléd Táncegyüttes és a Nyársapáti Népdalkör, valamint a színpadon láthattuk Leblanc Győzőt, Pásztorka Sándort és Komáromi Istvánt is, akik előadásaikkal hozzájárultak a jótékonysági est sikeréhez.

Revuczky Katalin az est végén köszönetet mondott mindenkinek, aki bármilyen formában segítette az eseményt. Háláját fejezte ki a fellépő művészeknek, a segítőknek, a közönségnek, valamint a helyszínt biztosító gyülekezet lelkészének, Hánka Leventének, aki a kezdeményezést teljes mellszélességgel támogatta.

A ceglédi kórház belgyógyászati osztálya a befolyt összegből újabb lépéseket tehet a betegek kényelmének és ellátásának javítása érdekében.

(Fotó: Kisfaludi István)