Új!Elindult honlapunk!

Kék-hírek

Cegléd aggódik Ilona néniért

1 Mins read

A BORS oldalán jelent meg egy cikk, hogy a postára indult, hogy kifizesse a számláját, amikor hirtelen elsötétült előtte minden.

A helyiek két napja csak arról beszélnek az egyik ceglédi Facebook-csoportban, hogy lehet most a 72 éves Ilona néni.

A nyugdíjasért egész Cegléd szurkol. Az asszony épp a belvárosba tartott, amikor olyan rosszullét tört rá, hogy összeesett. Borzalmas, mit kellett átélnie.

Ilona néni napja éppen úgy indult március 12-én, szerdán, mint a többi: felkelt és előkészült, hogy a teendőit végezze. Épp megkapta a nyugdíját, ezért úgy döntött, délelőtt befizeti a számláját. A ceglédi asszony már a helyi nagyposta közelében járt, amikor a nyílt utcán összeesett. 

Rögtön kitört a pánik, egyszerre három megmentő sietett a segítségére! Egy fiatal apuka a 2 éves gyerekével rohant oda hozzá és két nő, köztük egy biciklis is. Minden perc számított, ezért azonnal cselekedtek!

„Elsötétült anyukámnál minden. Próbálták felsegíteni, lehúzni az útról. Anya alig kapott levegőt és a keze is eltört…” – panaszolta el Ilona néni lánya, B. Anita a Borsnak, aki a jótevőktől tudta meg, mi történt.

A három megmentő próbálta ébren tartani a ceglédi nyugdíjast, miközben tárcsázták a 104-es segélyhívószámot.

Az Országos Mentőszolgálat lapunkkal közölte, hogy az idős asszonyt „könnyebb sérülésekkel” szállították kórházba. 

További részletek a BORS oldalán itt…