Új!Elindult honlapunk!

Közélet

A triál verseny világába tekinthettek be Cegléden

1 Mins read

Különleges sporteseménynek adott otthont Cegléd. A városban működik Magyarország legnagyobb extrém kerékpáros, úgynevezett triál központja, amely nemcsak a hazai utánpótlás-nevelés egyik bázisa, hanem nemzetközi versenyek helyszíneként is egyre nagyobb szerepet tölt be.

A ceglédi pálya szombaton ismét megtelt fiatal sportolókkal és érdeklődőkkel, akik betekintést nyerhettek a triálsport világába. A rendezvény célja, hogy népszerűsítse az ügyességi kerékpározást, valamint lehetőséget biztosítson a sportág iránt érdeklődő gyermekeknek és fiataloknak a fejlődésre.

A szervezők kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a sportág már egészen fiatal korban elérhető legyen. A pályán akár az ötéves gyermekek is kipróbálhatják magukat, miközben ugyanazon a helyszínen a tapasztalt versenyzők és profi sportolók is edzenek, illetve versenyeznek.

A mai megmérettetésre érkeztek versenyzők a közép-európai régió országaiból, többek között Szlovákiából és Ausztriából is. A sportolók technikai tudásukat, egyensúlyérzéküket és ügyességüket mérhették össze a különböző akadálypályákon.

A triálsport sajátossága, hogy a versenyzőknek kerékpárjukkal kell leküzdeniük különböző mesterséges és természetes akadályokat anélkül, hogy lábukat a talajra tennék. A sportág egyszerre fejleszti az egyensúlyérzéket, a koncentrációt, a koordinációt és a kitartást.

A ceglédi pálya azonban nem csupán versenyhelyszín. Egész évben oktatási központként is működik, ahol képzett szakemberek segítségével sajátíthatják el a fiatalok a triálozás alapjait, vagy fejleszthetik tovább meglévő tudásukat. Ebben nagy segítség a pálya megálmodója Hegedűs László többszörös Guinness rekorder triál versenyző