Tűri László kapta az idei Cegléd Város Díszpolgára elismerést – a város legrangosabb kitüntetését a Dísztestületi ülésen adták át ma délután a Városháza dísztermében.
Tűri László – vagy ahogyan generációk ismerik és tisztelik: a „Tanár Úr” – Cegléd közéletének, oktatási és kulturális életének meghatározó személyisége, akinek neve különösen egy olyan városi hagyományhoz kapcsolódik, amely ma már Cegléd egyik legfontosabb történelmi rendezvénye.
Tűri László 1995-ben került Cegléd Város Polgármesteri Hivatalába, ahol az oktatási és kulturális területet irányító szervezeti egység irodavezetőjeként kezdte meg közigazgatási munkáját. Már hivatalba kerülésének első időszakában felismerte azt a különleges történelmi örökséget, amely Ceglédet Kossuth Lajoshoz és az 1848-as szabadságharchoz köti.
Kossuth Lajos 1848. szeptember 24-én Cegléden elmondott toborzóbeszéde olyan történelmi esemény, amelyhez hasonló emlék és hagyomány kevés magyar település életében kapcsolódik ilyen szorosan a város identitásához. Tűri László az akkori kulturális grémium tagjaival együtt gondolkodva fogalmazta meg azt a gondolatot, hogy ennek az egyedülálló történelmi örökségnek Cegléden méltó, évről évre visszatérő ünnepet kell teremteni.
Az első Kossuth-megemlékezés létrehozásában egy olyan, a város kulturális és közéleti életét meghatározó közösség működött együtt, amelynek tagjai Bobvos Pál katonatiszt, Hajdú Endre, Kisfaludy Péter, Soltészné Lédeczi Judit, Vigh Ferenc, a Kulturális Bizottság elnöke, valamint Lűr István, a Kossuth Művelődési Központ akkori igazgatója voltak. Az évek során ehhez a szakmai körhöz csatlakozott Reznák Erzsébet történész is, tovább erősítve a kezdeményezés történeti és szakmai megalapozottságát.
E közösség munkájából született meg az a kezdeményezés, amelynek megvalósítását Tűri László kezdeményezte és képviselte következetesen. Ő volt az, aki 1996-ban az önkormányzati testület elé vitte az előterjesztést, és ezzel hivatalosan is útjára indította a Kossuth toborzóbeszédének emléket állító városi ünnepséget.
Az első rendezvény megszületése ugyanakkor valódi közösségi teljesítmény volt. Ebben meghatározó szerepe volt Lűr Istvánnak, a Kossuth Művelődési Központ igazgatójának, aki társszervezőként biztos intézményi hátteret és szakmai-szervezési biztonságot adott az esemény lebonyolításához.
A ma már harmincadik évfordulóját ünneplő Kossuth Toborzó Ünnepély ebből a kezdeményezésből született. Ami 1996-ban egy történelmi megemlékezésként indult, az három évtized alatt Cegléd egyik legjelentősebb, országosan is ismert hagyományőrző rendezvényévé, közösségi és kulturális fesztiváljává vált.
Tűri László 2008-ig meghatározó szerepet vállalt az esemény szervezésében. Nem csupán az ünnepi programok összeállítását koordinálta: a hivatali munkatársakat ő fogta össze, a felvonulás szervezését Somkutas Imrével együtt irányította, gondoskodott a testvérvárosi delegációk fogadásáról, a dísztestületi ülés előkészítéséről, az intézmények bevonásáról, valamint a különböző programok összehangolásáról.
Az első években még egy városi megemlékezés szervezőjeként dolgozott, de munkája révén egyre inkább kirajzolódott egy olyan ünnep alapja, amelyben egyszerre van jelen Cegléd történelme, Kossuth öröksége, a hagyományőrzés, a közösségek összetartozása és a város büszkesége.
Harminc év távlatából különösen jól látható, hogy amit akkor megálmodtak, az nem egyetlen rendezvény volt, hanem egy hagyomány születése.
És ennek a hagyománynak ma már nemcsak története, hanem emlékezete is van. Az alapítók munkáját az elmúlt három évtizedben generációk vitték tovább: civil közösségek, intézmények, hagyományőrzők, művészek és ceglédiek sokasága kapcsolódott hozzá, és formálta évről évre az ünnepet.
Tűri László munkásságát ugyanakkor nemcsak a Kossuth Toborzó fémjelzi. Pedagógusként és fizikatanárként évtizedeken keresztül generációkat tanított a világ megértésére, a tudomány iránti kíváncsiságra. A fizikaoktatás Pest megyei szakfelügyelőjeként is elismert szakmai munkát végzett, „Galilei ejtési kísérlete” című bemutatója pedig országos szakmai figyelmet is kivívott számára.
Cegléd tudományos és kulturális életének gazdagításához később is számos kezdeményezéssel járult hozzá. A Református Nagytemplomban bemutatott Foucault-inga kísérletei, valamint az általa életre hívott „Tudományok éjszakája – fizika” programok azt bizonyították, hogy számára a tudomány mindig a közösség szolgálatának egyik eszköze is volt. Tudománynépszerűsítő tevékenységét 2008-ban Prima Primissima Különdíjjal ismerték el.
Tűri László 2016 óta Gubody Ferenc Díjas. Most pedig, három évtizeddel a Kossuth Toborzó elindítása után, egy olyan kezdeményezés megálmodóját és elindítóját köszöntjük, amelynek jelentőségét az eltelt évtizedek igazolták.
Mert vannak, akik programokat szerveznek, és vannak, akik hagyományt teremtenek.Vannak, akik egy esemény lebonyolításán dolgoznak, és vannak, akik felismerik, hogy egy város történelméből közösségi erőt lehet teremteni.Tűri László ez utóbbiak közé tartozik.
A Kossuth Toborzó harmincéves történetében az ő neve ezért nem csupán egy korábbi szervező neve. Ő az, aki felismerte a ceglédi Kossuth-hagyományban rejlő lehetőséget, kezdeményezte a megemlékezés létrehozását, az alapító grémium tagjaival együtt megteremtette annak szakmai és közösségi alapjait, majd az első években munkájával biztosította, hogy az ünnep valóban hagyománnyá válhasson.
Egy városi hagyomány megszületéséhez bátorság, közösségi gondolkodás, kitartás és hit kell. Tűri László mindezt megadta Ceglédnek.
Értékteremtő pedagógiai munkája, több évtizedes közéleti és közigazgatási szolgálata, valamint mindenekelőtt a Kossuth Toborzó Ünnepély megálmodásában és elindításában szerzett elévülhetetlen érdemei méltóvá teszik őt Cegléd város legmagasabb szintű elismerésére.
Cegléd Város Önkormányzata nevében tisztelettel és hálával nyújtjuk át a Cegléd Város Díszpolgára kitüntetést Tűri Lászlónak, a Kossuth Toborzó Ünnepély megálmodójának és elindítójának.
Kívánunk a Tanár Úrnak jó egészséget, hosszú, tartalmas éveket, töretlen szellemi frissességet és még sok örömteli pillanatot abban a városban, amelynek történelméhez, közösségéhez és hagyományaihoz életművével maga is maradandó értékeket adott.


