A ’48-as honvédsírok koszorúzásával vette kezdetét a március 15-i ünnepség péntek délelőtt Cegléden. Koszorúval és virággal emlékeztek a szabadságharcosokra a város temetőiben….
A BORS oldalán jelent meg egy cikk, hogy a postára indult, hogy kifizesse a számláját, amikor hirtelen elsötétült előtte minden. A helyiek két…
Frontálisan karambolozott két autó Ceglédnél – egy ember meghalt, többen megsérültek
By hellocegled
1 Mins read
Szörnyethalt egy idős férfi, miután autójával szemből egy másik kocsival ütközött péntek délután Cegléd és Ceglédbercel között a 4-es főúton pénteken. A…
„Történelmi kiskáté” címmel újabb sorozat vette kezdetét a könyvtárban. C. Tóth Norbert és Kabdebó Flórián történészek „Az örökség – az örökösök” című…
A Nagykőrösi Rendőrkapitányság nyomozói azonosították és elfogták B. Zsoltot, akit üzletszerűen elkövetett lopással gyanúsítanak. A kár több mint 12 millió forint. A…
Két év után újra a gimnázium tornatermében rendezték meg az Éneklő Osztályok Versenyét. Ennek, valamint az osztályok színvonalas produkcióinak köszönhetően az idei…
Milliméterpontos, ívre szerkesztett burkolattal épült meg a Cegléd Center
By hellocegled
1 Mins read
Mintegy 5000 négyzetméteren, kilenc üzlettel szolgálja mára a Cegléd környékén lakókat a Cegléd Center, amelynek építése számos technikai érdekességgel szolgált. 2024 év…
Új tűzhelyet kapott az Ugyeri Óvoda a polgármester felajánlásának köszönhetően. Az intézményben örömmel vették az adományt, hiszen a régi készülék cseréjére már…
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) márciustól folyamatosan küldi az adószámla-értesítőket a magánszemélyeknek és a gazdálkodóknak. Adószámla-értesítőt csak az kap, akinek ötezer…


