Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a MÁV FKG Kft. vasúti átjáró felújítási munkálatokat végez Cegléd, Törteli úti (4609 j. út) vasúti átjáróban,…
A Magyar Közlöny 74/2024. évi számában megjelent 181/2024. (VII. 8.) számú Korm. rendelet alapján 2024. augusztus 1-jétől számos mulasztási bírságtétel jelentősen megemelkedik,…
A Magyar Fürdőszövetség idén tizenötödik alkalommal rendezte meg a Strandok Éjszakáját, melyhez idén is csatlakozott a ceglédi fürdő. A Ceglédi Gyógyfürdő és…
Elromlott a szombaton a Nyugati pályaudvarról Szegedre 16:50-kor elindult Napfény InterCity (IC 726) mozdonya Cegléd és Nyársapát között. A Mávinform Facebook-oldalán megjelent közlemény szerint…
Immár 15. alkalommal rendezik meg a strandok éjszakáját, amely idén július 27-én, szombaton lesz. Ebből az alkalomból az ország több strandja is…
A Fűrész horrorsorozat egyik díszletének is beillene az Telexnek az olvasójuk által küldött képek alapján a Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet szülész-nőgyógyászatának osztályos fürdője….
Először adott ki ESG jelentést a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft., amelyben bemutatja, milyen erőfeszítéseket tesz a fenntartható működés és ennek…
A Mokka kerti konyhájában Tóth Pál séf készített isteni, nyári fogásokat.
Cegléden tartotta éves országos találkozóját a Ráday Mihály Város- és Faluvédő Szövetség A civil szervezet évente Podmaniczky Frigyes nevével fémjelzett kitüntetés adományozásával ismeri el…


