Új!Elindult honlapunk!

Sport

Kormányzati támogatásban részesül a Ceglédi Vasutas Sportegyesület

2 Mins read

A Ceglédi Vasutas Sportegyesület 12 millió forintot kap abból a több mint 2,1 milliárd forint rendkívüli támogatásból, amelyet a kormány biztosít 45 kiemelt vidéki sportegyesületnek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár csütörtökön sajtótájékoztató keretében ismertette a kormány döntését.

Hozzátette: a támogatási program az ország mind a 19 megyéjét érinti, van olyan egyesület, amelyben csak egy, de olyan is, amelyben 18 szakosztály működik. Szabó Tünde emlékeztetett, hogy a 2020-as esztendő nem várt nehézségeket gördített mindenki elé, és nem volt az másként a sportban sem.

Kifejtette: az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Sportegyesületek Országos Szövetségével együttműködve országos szinten mérte fel a sportszervezeteket annak érdekében, hogy melyek azok, ahol a leginkább szükséges a magas szintű szakmai munka támogatása, az olimpiai és paralimpiai felkészülés céljából. Kiemelte: a 45 vidéki sportszervezet közül több is tokiói olimpián éremesélyes, kvótás, vagy kvótára jó eséllyel pályázó sportolót foglalkoztat. Ezen túlmenően a támogatásra jelölt sportszervezeti kör több ezer szabadidősportolót, versenyengedéllyel rendelkező sportolót, köztük nagy számú utánpótlás korú sportolót is érint.

Az államtitkár szerint a kormány elkötelezett, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a mozgás, a sportolás lehetőségét, rendszeres testmozgásra ösztönözze a lakosságot, és minden eszközzel törekszik arra, hogy biztosítsa az egészséges életmódhoz szükséges feltételeket.

Az egyesületek a 2020. március 11. és 2021. június 30. közötti kiadásaikra használhatják fel a rendkívüli támogatást. Ezt fordíthatják például eszközbeszerzésre, munkabérre, sportegészségügyi kiadásokra, versenyeztetésre, edzőtáborokra, valamint létesítménybérlésre, vagyis mindenre, ami a szakmai munkát segíti.

forrás: http://sosz.hu/2021/01/28/tobb-mint-21-milliard-rendkivuli-tamogatas-45-kiemelt-videki-sportegyesuletnek/