Új!Elindult honlapunk!

Kék-hírek

Elfogták a ceglédi rendőrök a 22 éves betörőt

1 Mins read

A ceglédi rendőrök elfogták azt a négy betöréssel gyanúsítható, 22 éves férfit, akinek bűnlajstromán másik négy, kelet-magyarországi régióhoz köthető bűncselekmény is szerepel.

A hazaérkező tulajdonos lepte meg az udvarán talált két ismeretlent 2021. február 11-én kora este. A ceglédi portán meglátott pár azt hazudta, egyikük megszomjazott, ezért másztak be a kerítésen. A rendőrség említésekor a hívatlan látogatók elmenekültek, a melléképület oldalához támasztott, elvitelre előkészített láncfűrészt nem tudták magukkal vinni.

A járőrök adatgyűjtése fél nap alatt eredményt hozott, a 22 éves férfit és 23 éves élet-, és tettestársát másnap délelőtt felkutatták és előállították. Kihallgatásukon mindketten tagadták a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését.

A nyomozók gyanúja szerint a 22 éves J. Dávid több betöréssel is összefüggésbe hozható. A megzavart cselekményen kívül három másik helyszínről nem távozott üres kézzel. Két tavalyi, ceglédi házaknál elkövetett tettével kerékpárt, illetve mobiltelefont, csokoládét és kekszeket lopott. 2021. február 8-án berúgta egy épülőfélben lévő ház bejárati ajtaját és flexet, elektromos láncfűrészt, fémtaligát, lézeres szintezőt, valamint egy piros napernyőt összepakolva távozott. Ezeken túlmenően négy, Hajdú-Bihar megyében tavaly elkövetett lopással is gyanúsítható.

A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást az azóta letartóztatott J. Dáviddal szemben, társa szabadlábon védekezhet.

Police.hu

Hasonló hírek
Kék-hírek

Ceglédi nyomozók megtalálták és visszaadták a rokkantkocsit

2 Mins read
Egy 79 éves asszony panaszolta el a rendőröknek, hogy egyik napról a másikra eltűnt garázsából kis, piros rokkantkocsija. Az elektromos járgány hűlt…
Kék-hírekKözélet

Valóra váltották Zalán álmát a ceglédi rendőrök

1 Mins read
Talpraesett. Érdeklődő. Bátor. Valóra váltottuk a 3 éves Zalán álmát, bár Pókember még jelenthet némi konkurenciát… Óvodába menet először csak megbámulta, egy…
Kék-hírek

Árokba csúszott egy autó a Mizsei úton

1 Mins read
Árokba csúszott egy személygépkocsi csütörtökön reggel Cegléden, a Mizsei úton. A ceglédi hivatásos tűzoltók átvizsgálták a járművet, majd kivontatták az árokból. Fotó:…