Új!Elindult honlapunk!

Sport

Magabiztos ceglédi siker

2 Mins read

Remek futball időben fogadtuk hazai pályán a kieső helyen álló Sajóbábony csapatát Húsvét vasárnap. – kezdi beszámolóját a cegledfoci.hu

Kimondható, hogy a három pont megszerzése volt az elvárás a mérkőzésen. A csapat ebben a szellemiségben is kezdett, irányítani tudtuk a mérkőzést és Damásdi 8. és 12. percben leadott lövései ezt igazolták.

A játékrész derekán a vendégek is veszélyeztetni tudtak két fejessel, de az egyik fölé, a másik Mikler kezei közé ment. Két vendég fejesre két hazai fejes volt a válasz. Pleszkán első próbálkozásánál még nagyot védett a vendég kapus, de a másodiknál már nem tudott. Markó adott nagy labdát a jobb szélen felfutó Bagónak a 29. percben, aki remekül adott be, Pleszkán pedig védhetetlenül fejelt a kapuba. 1:0

Továbbra is támadásban maradtunk, Damásdi távoli lövését csak másodikra tudta megfogni a kapus, majd a félidő végén Takács szabadrúgása csattant a kapufán. 

Domináltuk a játékot az első félidőben, de a vendégeknek volt egy-két veszélyes ellentámadásuk, akik egyébként láthatóan erre rendezkedtek be.

A szünetben sajnos cserélnünk kellett. Polyák egy párharc során ütközött nagyot, ami után végig fájdalmai voltak. Sajnos mentővel kórházba kellett szállítani, jelenleg folynak a vizsgálatok. A helyén Kuti folytatta a második játékrészben.

Ott folytattuk, ahol abbahagytuk, Pleszkán fejelt fölé a 48. percben, majd Damásdi egy szép szóló után lőtt, a kapus nagyot védett.

Az 57. percben volt a vendégek legnagyobb helyzete, egy szabadrúgásból találta el a labda kapufát. Jött is a válasz, ismét Damásdi ugrott ki, majd lőtt, de a labda itt is a kapufát találta el.

Nem sokkal később Takács erőteljes szabadrúgást eresztett meg, a labda ki is pattant a kapusról, a középen remekül érkező Pleszkán pedig a kapuba passzolt. 2:0 Növeltük az előnyt a 61. percben.

A folytatásban is mi irányítottunk, veszélyesen játszottunk, Papp a 83. percben ziccerben lőt fölé, később Szabó is lőtt, de sajnos mellé ment. Így az előnyünket már növelni nem tudtuk, de magabiztosan hoztuk a mérkőzést.

Kezdőcsapat:
Mikler – Bagó, Tóth D., Szabó, Polyák, Markó, Kovács, Papp, Takács, Damási, Pleszkán

Gól:
Pleszkán (’29.p., ’61.p.)