Új!Elindult honlapunk!

Közélet

Keresik a kivitelezőt a GULÁG-GUPVI Múzeum, Emlékhelyhez kivitelezésére

1 Mins read

Cegléden a Szolnoki úti volt huszárlaktanyában egy meglévő épület átalakításával jön létre a Gulág-GUPVI Múzeum és Emlékhely. Ennek kivitelezőjét keresi az állami BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.

A kormány 2016-ban döntött arról, hogy a ceglédi volt huszárlaktanya is felkerül a történelmi emlékhelyek listájára. A város honlapján olvasható, hogy a tervek szerint kutatóbázis, levéltár és kiállítóhely is lenne a Szolnoki úti laktanyában, ahol a Kárpát-medence legnagyobb szovjet lágere volt, több mint 200 ezer ember töltött itt hosszabb-rövidebb időt. A laktanyában meghalt, fogvatartott illetve onnan a Szovjetunióba, malenkij robotra vagy Gulág táborokba hurcolt civilek és hadifoglyok emlékére alakítanák ki az emlékhelyet.

Az uniós közbeszerzési közlönyben megjelent felhívás szerint a felújítandó épület nettó szintterületét 1880 négyzetméterben adja meg. Hang- és hőszigetelést 7429 négyzetméteren kell végezni, a parkosítás pedig több mint ezer négyzetmétert tesz ki. Lesz az épületben egy lift, két előadóterem, járható tető, tovább parkoló 27 gépkocsinak és 15 kerékpárnak.

Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben magasépítési felújítási és/vagy átépítési munkákból legalább nettó 1 milliárd 295 millió forint árbevétele származott.

Az ajánlattételi határidő május 25. Az értékelésnél az ár 70, míg a minőség 30 súlyszámmal szerepel.