Új!Elindult honlapunk!

Közélet

Kegyetlen nevelőszülő ellen emeltek vádat

1 Mins read

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki súlyosan veszélyeztette egy nála elhelyezett gyermek fejlődését.

A vádirat szerint az elkövető nő nevelőszülő volt, akinél még 2017. áprilisában helyezték el a csecsemőkorú sértettet egy Pest megyei településen. A nő a gyermek bölcsődei ellátása során a gondozók kérései ellenére nem adott megfelelő méretű és az évszakhoz – hideg időjárás esetén sem – igazodó ruházatot sértettre.  Emellett rendszeresen ápolatlanul és mosdatlanul adta be az intézménybe.

Ezt meghaladóan nem biztosította az általa is tudottan speciális fejlesztést igénylő gyermeknek a szükséges foglalkozásokon való megjelenést Cegléden. Ezt azután sem tette meg, hogy fedezték volna utazási költségeit. Sőt a fejlesztés szükségességét a bölcsődei gondozók előtt tagadta.

Az elkövető ezen túl a gyermeket rendszeresen úgy fenyítette meg, hogy őt a csuklóinál fogva az ágyának rácsaihoz kikötötte, amely nyomot is hagyott a kicsi csuklóján.

Végül egy gyámhivatali vizsgálatban a nő magatartására fény derült és 2020 márciusában a gyermeket más nevelőszülőnél helyezték el.

A Ceglédi Járási Ügyészség kiskorú veszélyetetésének bűntette és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt emelt vádat az elkövetővel szemben.

(Ügyészség sajtóközlemény)