A Budapest–Cegléd–Szeged vonalon július 18-tól 29-ig Cegléd és Kiskunfélegyháza között valamennyi vonat helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat pályakarbantartás miatt. Július 30-tól augusztus 5-ig Kecskemét és Kiskunfélegyháza között kell pótlóbusszal kell utazni.
A pótlóbuszok Ceglédi szállások megállóhelyet, és Nagykőrös állomást nem érintik, Nagykőrösön a Szabadság téri buszmegállóban állnak meg. Katonatelep vasútállomást sem érintik a buszok, helyette a főúton a Veres Péter utcai buszmegállóban állnak meg.
A vágányzár ideje alatt a menetrend is módosul, Budapest és Szeged között az utasoknak egy órával hosszabb eljutási idővel kell számolniuk. A Nyugati pályaudvar és Cegléd között változatlan a menetrend mindkét irányban. Szeged és Kiskunfélegyháza között egy órával korábban közlekednek a Nyugati felé az InterCity-k, míg a másik irányban, Kiskunfélegyháza és Szeged között egy órával későbbi közlekedést vezetnek be a Szegedre tartó IC-vonatoknál.
A Szeged és Fonyód közötti Aranyhíd expresszvonat utasait is érinti az átszállás. Reggel Szegedről a vonat egy órával korábban, 6:57-kor indul; este visszafelé az alapmenetrendhez képest 55 perccel később érkezik meg.
A vasútvonalon Cegléd és Kiskunfélegyháza között több szakaszon és az állomásokon átfogó karbantartást végeznek. Cegléd és Nyársapát között hídszigetelést, vágányátépítést, Nagykőrösön váltócseréket, Katonatelep–Kecskemét között zúzottkő pótlást, vágányszabályozást, Kecskeméten vasúti átjáró átépítést, váltószabályozást, Kecskemét–Városföld–Kiskunfélegyháza között zúzottkő pótlást, vasúti átjárók karbantartását, Városföldön váltócseréket végeznek. A vonalszakaszon az öt átépítés miatt lezárt vasúti átjáró esetében kerülőutat biztosít a kivitelező.
A részletes menetrendről itt tájékozódhatnak: https://bit.ly/3kco0AT