Pogácsás Tibor önkormányzatokért felelős államtitkár, a térség fideszes országgyűlési képviselője az ünnepségen azt mondta: az idősek helyzete jellemzi a közösséget is, amelyben élnek; a ceglédberceli önkormányzat pedig gondoskodik róluk.
Török József, a mintegy ötezer lakosú Ceglédbercel független polgármestere köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy óriási mérföldkőhöz értek az idősek gondozását, ellátásuk színvonalának emelését illetően. A beruházásnak köszönhetően tizenöt bentlakásos hellyel bővült az intézmény, és minden szobához van fürdőszoba is. A nappali ellátás színvonala is emelkedett, közösségi tér, korszerű konyha létesült, a szociális étkezést is meg tudják oldani – ismertette.
Az új épületben a dolgozók számára is épültek kiszolgálóhelyiségek, raktárak és mosoda létesült, minden helyiség akadálymentes – sorolta. Hozzátette: napelemes rendszert is telepítettek.
Törökné Hajdú Judit, a Szent Ilona Idősek Otthona intézményvezetője az MTI-nek elmondta, hogy a beruházásnak köszönhetően már huszonhét bentlakásos hely van az intézményben. Terveik szerint jövő nyáron felújítják az épület régi épületszárnyát is, ezzel újabb hat idős ember elhelyezése válik majd lehetővé.
A pénteken átadott új szárny csaknem 150 millió forint kormányzati támogatásból készült el – közölte. Az ünnepségen részt vett Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége is.
fotó: MTI