A mai Pest megye jogelődje Pest-Pilis-Solt vármegye 362 évvel ezelőtt, 1659. december 4-én jött létre. Pest Megye Közgyűlése az évfordulót Megyenappá nyilvánította.
A megye újjászületésére emlékezünk, és közösségünk ünnepét tartjuk meg együtt, a megye 187 településéről érkező emberekkel és mindazokkal, akikhez különleges kapcsolat fűz bennünket. Ekkor köszönetet mondunk mindazoknak, akik a hivatásukban vagy a mindennapokban képesek voltak a példamutató tettekre, az átlagon felüli teljesítményekre.
Pest Megye Közgyűlése Év Tűzoltója Díjat adományoz Szikra Zsolt János részére a közösség biztonságát fenyegető helyzetekben mutatott helytállása, az emberi élet megőrzése, és a veszélyhelyzetek megelőzése érdekében tett erőfeszítései elismeréseképpen.
Szikra Zsolt János 34 éve tűzoltó, végig Cegléden szolgált és folyamatosan részt vesz a toborzásban. A korábbi időszakban versenyszerűen sportolt, fizikai állapota azóta is kiemelkedő. Lelkesedése, elhivatottsága, állóképessége példa a fiatalok előtt. Szolgálati csoportjának és az egész laktanyának meghatározó, közösségkovácsoló tagja.
Hosszú éveken át tartó állhatatos munkája teszi méltóvá az elismerésre, melyet parancsnokainak folyamatos elismerése kísér.
Pest Megye Közgyűlése Testnevelési és Sport Díjat adományoz Lőrincz Tamás részére a birkózásban elért kimagasló eredményei elismeréséül, mellyel nemzedékek számára mutatott példát a sport iránti szeretet erejéből.
Lőrincz Tamás olimpiai bajnok, világbajnok és négyszeres Európa-bajnok magyar birkózó.
9 évesen kezdett birkózni a Ceglédi VSE Birkózó Szakosztályában. Első magyar bajnoki címét 1997-ben szerezte meg.
A válogatottban is egyre nagyobb sikereket ért el. Egyik legsikeresebb éve a 2006-os esztendő volt, amikor a magyar válogatott újoncaként a felnőtt Európa Bajnokságon junior kora ellenére végig verte a mezőnyt és Európa Bajnoki címet szerzett. Ezzel a magyar birkózósport legfiatalabb világversenyt nyert birkózója lett.
Ezután újabb sikerek következtek: három Európa-bajnoki elsőség és a világbajnoki cím megszerzése. A 2021-es tokiói olimpián aranyéremmel koronázta meg pályafutását.
Idén a járvány elleni védekezés nem tette lehetővé a Megyenap megrendezését, így a díjazottak később vehetik át személyesen a kitüntetéseket.