Új!Elindult honlapunk!

Kék-hírek

Életét vesztette egy ember Cegléden az építkezésen

1 Mins read

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, akinek foglalkozási szabályszegése hozzájárult egy munkás halálához az építkezésen.

A vádirat szerint egy ceglédi sportpályán 2020 júniusában építkezés zajlott. Az ott dolgozók az elkövető utasítása alapján végezték a munkájukat. A vádlott felelt azért is, hogy az építkezésen folyó talajkitermeléssel is járó alapozási munkálatokat biztonságosan végezzék el. Az alapozási munkákhoz kiásott árkot azonban nem a talajszerkezetnek és az előírásoknak megfelelően készítették el, így a lehetséges beomlás ellen nem volt kellően biztosítva. Az árok ellenőrzése és az esetlegesen szükséges intézkedések megtétele az elkövető feladatkörébe tartozott.

A kiásott gödörben végezett szerelési munkálatokat a sértett férfi, amelynek során a nem előírás szerűen elkészített és biztosított munkagödör egy hosszabb szakaszon beomlott. A gödörben tartózkodó sértettre mintegy 600 kilogrammnyi föld zuhant.

Ekkor a munkatársai – köztük az elkövető is – próbálták kézzel kiásni a sértettet és elsősegélyben részesíteni. Ezzel párhuzamosan mentőt is a helyszínre hívtak.

A lezúduló föld azonban olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy a sértett életét már nem lehetett megmenteni.

Az elkövető ellen a Ceglédi Járási Ügyészség halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat.

forrás: ugyeszseg.hu
fotó: illusztáció