Új!Elindult honlapunk!

Közélet

Összegyűlt a pénz a korcsolyapályára

1 Mins read

Kozákné Szendrei Gina még októberben indított egy kezdeményezést, melyben a ceglédi jégpályára várták helyi vállalkozók támogatását és segítségét abban, hogy mégis lehessen az idei évben is korcsolyapálya. Kérték a képviselők segítségét is, hogy gondolják át a döntést a jégpályáról.

A Fidesz frakció felkarolta a kezdeményezést és javaslatukra a Ceglédiek a Ceglédiekért közalapítvány vette át az adomány gyűjtési feladatot. Hiszen innen tovább lehet irányítani a befolyt összeget az üzemeltető Sportcsarnok Kft részére. Szintén a Fidesz frakció javaslata volt, hogy 5 millió forint összegyűjtése a feltétele a jégpálya kinyitására.

A mai sajtótájékoztatón Kozákné Szendrei Gina bejelentette, hogy nagy örömmel értesült arról, hogy összegyűlt a kellő összeg.

Takátsné Györe Anett elmondta, nem örültek volna, ha nincs idén jégpálya, a gyerekeknek kell a mozgás. Örült a civil kezdeményezésnek és ő is próbált minél több vállalkozót megkeresni és támogatásra ösztönözni. A rövidebb nyitvatartással próbáltak még az áram számlából lefaragni. Még egy jó hírt megosztott a képviselő, hogy ma tudták meg az áramszolgáltató díját amely emelés összege 25% lesz, ez kevesebb mint amivel ők számoltak, így bizakodik benne, hogy a jegyárak sem emelkednek.

A kezdeményezést elindító vállalkozó köszönetet mondott azon képviselőknek akik mellé álltak és segítették a gyűjtést.