A rendőrségre 2024. január 11-én este egy helybéli férfi tett bejelentést: összeveszett ismerősével, aki rátámadt, nagy a gond, segítséget kér. A rendőrök a helyszínen egy 35 éves férfit találtak holtan, a bejelentőt előállították.
A gyanú szerint az ismerősök napközben együtt italoztak, kezdetben a fiatal férfi házában, később az idősebb lakására mentek. Korábbi sérelmeik miatt nézeteltérés alakult ki közöttük, a dulakodás pedig elfajult, B. Sándor egy késsel nyakon szúrta a sértettet, aki a helyszínen meghalt.
A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfi kihallgatásán nem ismerte el tettét, állította, elsőként a fiatal férfi lépett fel vele szemben támadólag, a kés nála volt, és nem tudja, hogyan keletkezett a sérülése.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást B. Sándorral szemben, és kezdeményezte letartóztatását.
forrás: https://www.police.hu