Eltiltott, ittasan kerékpárost gázolót hajtottak fel ceglédi rendőrök – számolt be a hírről a Pest vármegyei rendőrség közösségi oldalán. Mint írják: észre kellett volna vennie az előtte tekerőt, ám valószínűleg ezt a képességét (is) korlátozta a vezetés előtt elfogyasztott pia. Először csak azt tudták, hogy segítségnyújtás nélkül hagyta sorsára az elütött kerékpárost, annak okára csak később derítettek fényt.
(Fotó: Pest vármegyei rendőrség)
Az Örkényi útra érkeztek a rendőrök Húsvét vasárnap, kora este valaki elgázolt egy bicajost, aki szerencsére könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet. A sofőr úgy zúzott tovább a helyszínről, mintha mi sem történt volna, pedig tudta, hogy igen. Az egyenruhásokra rávirradt a másnap (április 1.), mire a kihalt és szemtanú nélküli helyszínen összeszedett adatmorzsákból azonosított okozó lett. Az 50 éves csemői férfi az érte érkező egyenruhások, és későbbi kihallgatója előtt sem vitatta felelősségét, „megijedtem” – adta a választ a miértre. A szonda pozitív, vezetői engedély megléte negatív, ugyanis a járművezetéstől korábban eltiltották. Most segítségnyújtás elmulasztása bűntettével, járművezetés ittas állapotban, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétségével gyanúsították meg.
Nem először ült ilyen módon volán mögé, korábban sem érdekelte, hogy ivott és nincs jogsija, zokszó nélkül vezetett – akkor is megfogták. Mostani tette után őrizetbe vették, kezdeményezték letartóztatását, az ügyészség nem osztotta a rendőrség álláspontját, ezért a továbbiakban szabadlábon védekezhet.