Bobál István, a Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet gazdasági igazgatója, Dr. Gyáni Éva, az intézmény orvosigazgatója és Jászberényi Kuli Jolán fogászati asszisztens részesült 2024-ben „Cegléd Város Egészségügyéért” szakmai elismerésben; a ma délután megtartott Semmelweis Napi Ünnepségen.
Bobál István
Általános iskolai tanulmányait Rudabányán, középiskolai tanulmányait a Sárospataki Gimnáziumban végezte. 1983-ban vette át közgazdászi oklevelét a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. A végzést követőn közel 7 éven át a Ceglédi Állami Tangazdaság üzemgazdásza volt, majd 1989-ben mérlegképes könyvelői végzettséget szerzett.
1990. január 1 napjától dolgozik Intézményünkben. Kezdetben, mint gazdasági igazgató, majd 2002 márciusától főigazgató-helyettes, majd több mint két és fél éven át az Intézmény főigazgatója volt. 2009 elejétől 2021 végéig, mint gazdasági igazgató, majd 2022-től kórházunk irányító intézménye, a DPC Országos Haematológiai és Infektológiai Intézet Ceglédi Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézetért felelős gazdasági igazgatóhelyettese.
Intézményünkben eltöltött évek során folyamatosan képezte magát, előbb pénzügyi szakközgazdász oklevelet és jogi szakokleveles közgazdászi végezettséget szerzett, majd egészségügyi menedzserként végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. 2013-ban az Európai Uniós pályázatok témakörében, 2015-ben közbeszerzési referensi képesítést szerzett. 1992 óta tagja az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének, 2012-től négy éven át választmányi, majd 2016-tól négy éven át elnökségi tag volt.
1999-ben Miniszteri Dicséretben részesült kiváló szakmai és vezetői munkájának elismeréseként. Városunk legnagyobb egészségügyi intézményében folytatott több évtizedes kiemelkedő munkássága elismeréseként Bobál István urat Cegléd Város Önkormányzata 2024-ben a „Cegléd Város Egészségügyéért” szakmai elismerésben részesíti.
Dr. Gyáni Éva
Orvosi diplomáját a Debreceni Egyetem Általános Orvosi Karán, 1985. szeptember 21-én vette át. 1985. október 1. napjától kezdett dolgozni a dr. Réti Miklós osztályvezető főorvos által vezetett Szemészeti Osztályon, s ez időszak alatt, 1989-ben szemészeti szakvizsgát tett a Budapesti Orvostovábbképző Egyetemen.
1994 júniusától négy éven át a Nagykőrösi Kórházban dolgozott. 1998 június 2-ától az Önkormányzatunk által alapított új intézmény a Humán Szolgáltató Központ első vezetője volt. E feladatkörben nyújtott kiemelkedő teljesítményéért 2004-ben a „Szociális Szolgálatért” szakmai elismerésben részesült. 2002-ben egészségügyi menedzsment szakértőként szerzett diplomát, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Államigazgatási szakán. 2005 júniusától ismét a Kórház szemész szakorvosainak sorát erősítette. A Kórház által kiírt orvosigazgató pályázatot elnyerve, 2005. október 15-től dolgozott Intézményünk orvosszakmai vezetőjeként.
2007. április elsejétől a Kató és Társa 2003. Tanácsadó Kft. munkatársa volt, majd 2008. szeptemberétől ismét, és ma is a Kórház orvosigazgatója. Igazgatói feladatai mellett, szemész szakorvosként dolgozik a gyermekszemészeti szakrendelésen. Nap, mint nap teljes elhivatottsággal lépi át az intézmény kapuját. Feladataira kihívásként tekint, kollégáinak véleményét számon tartva valósítja meg céljait, teljesíti feladatait. A megterhelő vezetői felelősség mellett a gyermekek iránti szeretete segíti, és a gyermekszemészeti szakma gyakorlása pedig motiválja őt a mindennapokban.
Kimagasló értékű, áldozatos szakmai munkája elismeréseként dr. Gyáni Éva asszonyt Cegléd Város Önkormányzata 2024-ben a „Cegléd Város Egészségügyéért” szakmai elismerésben részesíti.
Jászberényi Kuli Jolán
1979 -ben végzett Vácon általános ápoló és asszisztens szakon. Három évet dolgozott a néhai dr. Kósa Miklós körzeti orvos írnokaként. 1984-ben megszerezte a fogorvosi asszisztensi képesítést. 2000-ben klinikai fogászati higiénikus végzettséget szerzett. Több, mint 40 éve tartó munkássága alatt városunkban közel húsz fogorvos munkáját segítette fogászati asszisztensként. Számos fogászati asszisztens kollégáját támogatta a szakmai pályafutásuk kezdetén, egyedülálló tudása, szakmai tapasztalata révén segítette, hogy elsajátíthassák a szakma gyakorlati részét.
Folyamatosan részt vesz több ceglédi köznevelési intézmény fogászati szűrésében és a gyerekek prevenciós szájhigiéniai oktatásában, egészségnevelésében. Számtalan pácienst segített, bátorított a fogászati kezelések során, és szép mosolyokat varázsolt az arcokra dentálhigiéniai tevékenysége eredményeként. Munkájában fáradhatatlan a legmagasabb színvonalon végzi az. Kollégái felé mindig segítőkész, hozzáállása példaértékű. Kedvességével és empátiájával enyhíti a betegek szenvedését.
Jolika három kis unoka szerető nagymamája, de nyugdíjasként még aktívan dolgozik dr. Pipicz Imre fogszakorvos asszisztenseként. Városunkban végzett több évtizedes fogászati asszisztensi munkája elismeréseként Jászberényiné Kuli Jolán asszonyt Cegléd Város Önkormányzata 2024-ben a „Cegléd Város Egészségügyéért” szakmai elismerésben részesíti.