Újra közbiztonsági fórumra hívta a Szűcs- és Kernács telep lakóit a városrész önkormányzati képviselője László Ágnes.
Zaklatás, fenyegetés, lopás, garázdaság, kábítószerfogyasztás. A Szűcs és Kernács telepi városrészben élők ezekkel a problémákkal találkoznak a leggyakrabban. Új betelepülők is érkeztek ide az ugyeri városrészből, és ők láthatóan nem tudnak beilleszkedni ebbe a közösségbe – mondta László Ágnes.
A fórum célja, hogy a rendőrség, a polgárőrök és a lakosság meg tudja beszélni a problémát. Cegléden több helyen is gondot okoz a kábítószer-fogyasztás. Az ellátási rendszerből nem kérő vagy oda beilleszkedni nem tudó hajléktalanok megjelenése. A vasútállomás és környéke fokozottan terhelt terület, itt kiemelkedően fontos a közbiztonság megerősítése. A városrészben élők hiába tudnák gyorsabban elérni a vasúton túli területet a gyalogos felüljárón, nem merik elengedni gyermeküket azon az útvonalon. Egyre többször fiatal, sőt gyermekkorúak maguk az elkövetők, zaklatók. De vannak súlyosabb problémák is, mint a prostitúció, és a drogfogyasztás.
A rendőrség azt kérte az itt élőktől, mindig mindent jelentsenek be a 112-es számon, legyen nyoma annak, hogy jelzik a
problémákat. A felmerült problémákról, folynak az ügyekben nyomozati tevékenységek.
Fotó: Szokolai Attila