Új!Elindult honlapunk!

Közélet

Dr Koltói Ádám lett Cegléd díszpolgára.

7 Mins read

Dr. Koltói Ádám nyelvész, egyetemi docens kapta idén Cegléd Város Díszpolgára elismerést a péntek délutáni disztestületi ülésén. Az ülésen adták át a Cegléd Város Idegenforgalmáért díjakat, melyekben Dr. Füle Györgyné turisztikai szakember és Bognár István László, a Bognár Gokart Park tulajdonosa részesült.

Dr. Koltói Ádám

nyelvész, egyetemi docens

Dr. Koltói Ádám 1943-ban született Ceglédbercelen, általános iskolai tanulmányait szülőfalujában végezte. Írói vénája korán megmutatkozott, már felső tagozatosként a futballcsapat tudósítója volt. 8. osztályban cikkeket írt, újságírónak készült.

A ceglédi gimnáziumban tanult tovább. Középiskolai évei alatt verseket, novellákat írt. Kiváló eredménnyel, kitüntetéssel érettségizett. A szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult tovább, itt szerzett középiskolai tanári oklevelet 1967-ben, magyar-német szakon.

Első munkahelye a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium volt, ahol magyar nyelvet és irodalmat tanított. Új tantervi kísérletekben vett részt, bemutató órákat, előadásokat tartott. Itt szervezte meg az országban elsőként a Kossuth-szónokversenyt.

Nem hagyott fel az írással: kritikák, novellák, könyvek kerültek ki tollából. Az irodalom mellett azonban egyre nagyobb szerepet kapott életében a magyar nyelvtudomány. Megismerkedett Grétsy Lászlóval, aki új irányt szabott munkásságának. Együtt dolgoztak a Magyar Rádióban, a Magyar Nyelvtudományi Intézetben, barátság alakult ki közöttük.

1983-ban doktorált az ELTE-n, disszertációja „Magatartás és nyelvezet” címet viselte.

Nyelvészként Budapestre került, az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán, a Nyelvtudományi Tanszéken kezdett el dolgozni. Diákjainak stilisztikát, retorikát tanított, emellett egy országot nevelt nyelvhelyességre, hirdette anyanyelvünk szépségét.

Az osztrák költőről, Werfelről szóló szakdolgozatának részleteit a bécsi rádió is bemutatta. Anyanyelvvel kapcsolatos ifjúsági műsorokat készített a televízióban, 7×30 percben elkészítette a Magyar írásbeliség regényét, melyet a köztelevízió többször is műsorára tűzött.

A Duna Televízió közvetítette Csillagjel című beszédművelő sorozatát. Az Édes Anyanyelvünk országos folyóirat szerkesztőbizottságának tagjaként kéziratokat lektorált. Tanított az MTV és a Magyar Újságírók Szövetsége riporter iskolájában, lektorált az MTV Nyelvi Képernyős Bizottságában.

Gondozásában megújult a Kossuth-szónokverseny és retorikai konferencia, melyet az ELTE rendez meg, és amelynek szervezője, zsűritagja ma is. 1993-2009 között főszerkesztője volt a Ceglédi Kék Újságnak. Az újság az ő vezetésével vált az egyik fő tájékozódási ponttá a helyi közvélemény számára. A Cegléd Rádióban hosszú ideig futott a Mit szól hozzá? majd a Szótársak című műsora. A Cegléd TV-ben közéleti beszélgetős műsort vezetett, a Kossuth Művelődési Ház és Könyvtár kamaratermében Pódium beszélgetések címmel interjúvolt meg ceglédi származású hírességeket. „Hogyan éltek eleink?” című tematikus sorozatot írt, melyben az adott téma és a népi nyelvezet kapcsolatáról szólt.

1998-ban Gubody Ferenc Díjat kapott. 2014-ben a Magyar Nyelvművelők Szövetsége neki ítélte a szakma legmagasabb elismerését, a Lőrincze Lajos-díjat. 2017-ben Ceglédbercel Község Önkormányzatának Képviselő-testülete díszpolgári címet adományozott Dr. Koltói Ádámnak.

Cegléd Város Önkormányzata a legmagasabb rangú helyi kitüntetéssel köszöni meg Dr. Koltói Ádámnak nagyszerű munkásságát, amikor Cegléd Város Díszpolgáraként köszönti őt.

Gratulálunk a kitüntetettnek, jó egészséget kívánunk Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nevében!

Dr. Füle Györgyné

turisztikai szakember, a ceglédi turizmus aktív szereplője

Kevés az olyan ceglédi, aki ne ismerné dr. Füle Györgyné személyét, ha valamennyit is érdeklődik a Cegléd helytörténelmi múltja iránt. Magda aktívan és lelkiismeretesen végez kutatómunkát, és neve összefonódott a város turisztikai életével.

Néhány évig a fővárosba ingázott, dolgozott az IBUSZ-nál és a MALÉV Airtours irodavezetőjeként is. Változatos turisztikai karrierje során nemcsak Magyarországról szervezte a külföldi utazásokat, hanem 15 éven át idegenvezetőként vitt magyar turistákat, zarándokcsoportokat külföldi utakra, Tunéziában pedig telepített idegenvezetőként segítette a magyar látogatókat.

Értékes idegenforgalmi tapasztalatait végül Ceglédre hazatérve kamatoztatta, ahol először a Dent-Tours utazási irodánál dolgozott. 2015-ben egy felkérés szólította el a Tourinform ceglédi irodájának vezetői székébe. Az új kihívásokkal teli munkakört 6 évig töltötte be. Áldozatos munkájának köszönhetően a Tourinform Iroda és a város turizmusa egyaránt nagyot fejlődött. A Magyar Turisztikai Ügynökség részére teljesített információ szolgáltatás, valamint az Iroda működtetése mellett, számos alkalommal szervezte meg a város különböző utazás kiállításokon való részvételét, szerkesztette a várossal kapcsolatos kiadványokat, hogy népszerűsítse Cegléd értékeit.

Kitartó lelkesedése, töretlen jókedve jelentős szakmai háttérrel párosult. Munkájának köszönhetően, pályázat útján létesülhetett Cegléden a fürdőnél található Turisztikai Információs Pont. Irodai kötelezettségei mellett aktív szakmai szervezője volt a Kossuth Művelődési Központ Bakancslista Utazási Klubjának. 2021-ben, az Iroda vezetésének átadása után sem vonult vissza a város turisztikai életétől. Folyamatos szakmai segítséget nyújt az iroda tevékenységéhez: az érkező turistacsoportok idegenvezetője, emellett több városismereti séta tematikájának kidolgozója és vezetője.

Tudásszomja csillapíthatatlan. Szabadidejében végzett kutatásai a város helytörténetében kiemelkedő értékkel bírnak. Közreműködött az egykori nagy múltú Gombos család Ceglédre látogatásában, vagy a Hegedős Károly kézzel írott naplójának tanulmányozásában. A helyi értékek iránti elköteleződése vitathatatlan: a ceglédi Települési Értéktár Bizottság, valamint a Városvédő Egyesület tagja, a Kossuth Művelődési Központ Helytörténeti Klubjának vezetője. Szakmai munkájának gyümölcsét egyaránt élvezheti a városunkba látogató turista és lakhelye értékei iránt érdeklődő ceglédi.

Dr. Füle Györgyné Magda eredményes és sikeres életútját, hivatástudatát a Képviselő-testület méltónak ítélte a Cegléd Város Idegenforgalmáért kitüntető címre. Kitüntetéséhez gratulálunk, további munkásságához jó egészséget és sok sikert kívánunk Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nevében.

Bognár István László

a Bognár Gokart Park tulajdonosa

Bognár István Lászlót már fiatalon hatalmába kerítette a benzingőzös versenyzés szelleme, 1962-66. között motorversenyzőként próbálta ki magát. 1967-ben váltott két kerékről négy kerékre, ekkor adta ki a Magyar Autóklub Gokart bizottsága a rajtengedélyét. Ez a szenvedély alapozta meg későbbi vállalkozását.

Bognár István László filozófiája, „Ami tegnap sok volt, az ma elég, holnap kevés”, jól példázza a vállalkozás folyamatos fejlődésének tempóját. A gokart pálya létrehozásának gondolata 2003-ban fogalmazódott meg benne. Nyugdíjas évei kezdetén, a megérdemelt pihenés helyett új vállalkozásának fejlesztésére fordította minden idejét. Álma 2004-ben valósult meg, ekkor avatták fel a barcelonai Forma 1 pálya kicsinyített másaként készült Bognár Gokart Park pályát. Évről évre újabb innovációval bővült a pálya infrastruktúrája, nőtt a gokartok száma és kiépítették a világítást is az éjszakai versenyzéshez. 2009-ben letették az új pálya alapkövét, melyet a régihez kapcsolva, 2012-re létrejött Magyarország leghosszabb épített amatőr gokart pályája, most már 820 m hosszú, és 5000 maszfaltos, nyolc féle vonalvezetésű pálya várja a száguldozni vágyókat. 2023-ban átadásra került a Magyarországon egyedülálló terep gokart pálya, tovább kiszolgálva a látogatók adrenalin éhségét.

A Bognár Gokart nemcsak a kikapcsolódni vágyó családoknak adott szórakozási lehetőséget, hanem aszfaltján számos eredményes versenyző is fejleszthette magát. Közülük a legmagasabb szinten, Tóth Sándor világbajnoki második helyezést ért el. A gokart pályán saját versenyeket is szerveznek: a gyerekek a Kistérségi Gokart Kupán, a felnőttek pedig a Kossuth Kupán mérettethetik meg magukat. 2016-ban a Bognár Gokart Park adott helyet Totalbike24 elnevezésű, 24 órás robogóversenynek.

Turisztikai szerepvállalása mellett 2018 decemberében „Az év tanyája” címmel az Agrár Minisztérium által kiírt pályázatán „A magyar tanyasi életforma fennmaradása, népszerűsítése, a vidéki térség felemelkedése érdekében” vett részt, a tulajdonában lévő egykori klebelsbergi tanyasi iskola eredeti állapotának megőrzéséért.

Értékteremtő munkássága elismeréseként a képviselő-testület Cegléd Város Idegenforgalmáért kitüntető címet adományoz Bognár István László részére. Gratulálunk a kitüntetettnek, munkájához sok erőt és egészséget kívánunk Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nevében.