Sikeres és látványos volt a Nemzeti Diák-hallgatói és Szabadidősport Szövetség valamint a Magyar Táncművészeti Egyetem közös rekorddöntése a Kossuth téren, ahol az európai sporthét keretein belül mintegy 600 10-14 év közötti gyermek egyszerre, közös koreográfia szerint táncolt.
A résztvevők a Magyar Táncművészeti Egyetem szakmai vezetésével előbb felállították a néptánc magyar rekordját, majd megdöntötték a táncházas körtánc magyar rekordját az Országház előtt. A Cegléd Táncegyüttes 22 táncos gyermeke is hozzájárult a rekord megszületéséhez. A legtöbben táncházban résztvevők rekordjához a Táncegyüttes 8 fő kísérője is részt vett.
Sebestyén István, a magyar rekordok regisztrátora megállapította, hogy sikerült felállítani az ugyanarra a koreográfiára egyszerre egy helyen táncolók csúcsát, utána pedig csaknem 1500-an vettek részt a moldvai csángó táncházon, amellyel sikerült a korábbi magyar táncházas körtánc rekordját túlszárnyalni.
Balatoni Katalin néptáncpedagógus, köznevelési helyettes államtitkár, az esemény fővédnöke így fogalmazott:
“A kezdeményezés célja, hogy kifejezze magyarságunkat, identitásunkat, hiszen a magyar kultúra világszinten is nagyon gazdag. A néptánc ma már a pedagógiai folyamatokba illeszkedik, kompetenciák fejlesztését is szolgálja,”
Ónodi Béla DLA, a Magyar Táncművészeti Egyetem oktatója hangsúlyozta, hogy “a magyar táncházmozgalom a 70-es évek óta él és virul. Nemcsak jó közösségépítő szabadidős tevékenység, de kultúrát, identitást is ad, a magyarságtudat fontos része, és mindenhez jó kapcsolódni a gyerekeknek.”
Az esemény ötletének megszületésében komoly része volt dr. Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszternek és Kiss János Kossuth-díjas balettművésznek, az Egyetemet fenntartó Kuratórium elnökének.