Új!Elindult honlapunk!

Városháza

Kevés érdeklődés volt a közmeghallgatáson

2 Mins read

A közmeghallgatás elején a polgármester beszámolt az előző év történéseiről. Majd mindössze két hozzászóló érkezett.

Csuri Károly volt az első hozzászóló. Elsőként megemlítette, hogy a Ceglédi Kézilabda Klub elherdálja a pénzt. Miért kell nekik sport támogatást adni, mikor tartoznak a városnak. Az Önkormányzati cégek átvilágítására beérkezett ajánlatokat is gyanúsnak találta. Ferenczi Norberthez szólt, „kilóg a lóláb” és a polgármester miért nem tett feljelentést. Javasolta, hogy vegyen a város egy locsoló autót. Nagy arányú fásítást is szeretne a városban. Elmondása alapján a sok autó miatt élhetetlen a város. Felül kellene vizsgálni a közlekedést és kitiltani az autókat a belvárosból.

A polgármester válaszában elmondta, hogy sok szülő az iskola ajtóban teszi ki autóval a gyereket. Megvizsgálják, időszakosan, hogyan lehetne megoldani az autó kérdést. A fásítási program működik és folytatódik. A locsoló autó nem olcsó és a víz is drága. Több kutat kellene fúrni, ne az ivóvizet használják locsolásra. A sport támogatást sokáig nem fizették ki, csak akkor utaltak amikor már volt annyi összeg a város számláján.

Ferenczi Norbert szerint is kilóg a lóláb. Olyan pénzek kerültek kifizetésre az ipari park projektje kapcsán amelyek nem lettek teljesítve. Imregi Tibor elmondta, hogy a kézilabda klub 2 millárd forintot hozott a sportcsarnok felújításához TAO címszóval.

A következő hozzászóló Szűrszabóné Révész Zsuzsa. Szeretné több ceglédi polgárral együtt, ha minden testületi ülést élőben közvetítenének. A Szent Imre herceg utcai 10 emeletes házaknál található zöldfelület fejlesztésére hívta fel a figyelmet. Padokat és szaletrit szeretne oda, valamint egy gyalogos átkelőt a Patikához.

A polgármester válaszolt. A Cegléd TV a testületi ülés után pár órával mindig felteszi az ülés teljes videóját. A gyalogos átkelő létesítése költséges és idő igényes folyamat, de megvizsgálják.