Új!Elindult honlapunk!

Sport

Második félidei játékával győzte le a BEAC a Ceglédet

5 Mins read

A női élvonal 9. fordulójában az E.ON ELTE BEAC hazai pályán aratott 72-51-es sikert a VBW CEKK Cegléd ellen.

Több kihagyott helyzettel kezdődött a találkozó, majd Mabrey szerezte meg az első pontokat a Ceglédnek. Ozola révén fordított a BEAC (3-2), majd beindult az adok-kapok. Moore és Drahos kosarai után már 9-4-es előnyre tett szert a BEAC. A Cegléd egyelőre nagyon a kinti dobásokra épített, míg a BEAC a könnyű, gyors kosarakkal építette az előnyét (11-4). Vendég időkérés után Mabrey törte meg a rossz sorozatot (11-6). Jól védekeztek mind a két oldalon, de Mabrey ismét megvillant, és a Cegléd 9 pontja az ő neve mellé került (13-9). Több pontatlan passz is volt hazai oldalon, ami eladott labdához vezetett és a Cegléd egy triplával 13-12-re zárkózott. Rakita a legjobbkor válaszolt, 16-12.

Bajzáth kosarával folytatódott a játék, majd Orsi kapta el a fonalat a vendégektől, már a harmadik tripláját dobta a fiatal játékos (21-18). Bajzáth és Moore volt eredményes, de Albert kosara beékelődött a BEAC pontok közé (25-20). Több könnyű helyzet is kimaradt ceglédi oldalon, de hibákból a BEAC-nál sem volt hiány. Hét pontnál többel nem tudott leszakadni a hazai gárda, mert Szirony és Mabrey 27-25-re hozta fel a Ceglédet. Az egyenlítés egyelőre elmaradt, sőt a BEAC összekapta magát és a jó védekezéseket pontra tudták váltani támadásban, 32-26. A Cegléd büntetőkkel zárkózott a félidőig, Barnai és Mabrey állhatott a vonalra (36-42). Milkovics azonban még betalált a hárompontos vonalon túlról, így a félidőben 35-30 állt az eredményjelzőn.

Jobban jött ki az öltözőből a BEAC, Moore triplájával és Jones ziccerével már 10 ponttal vezettek (40-30). Földi Attilának 12 pontos hazai előnynél kellett időt kérnie. Már 9-0-s futásban volt a BEAC, amikor Mabrey is megszerezte az első ceglédi kosarat ebben a játékrészben (44-32). Magára talált a hazai gárda, de Moore triplájára ezúttal Czanktól érkezett a válasz (47-34). A ceglédiek zónára váltottak védekezésben, ami megzavarta a BEAC játékosokat, azonban támadásban nem tudtak jó helyzeteket kialakítani, így nem tudtak szorosabb eredményt kialakítani (47-36). A Cegléd büntetőkkel és Barnai festéken belüli játékával igyekezett tartani a lépést a hazaiakkal (52-41). Nem sikerült 10 pont alá faragni a hátrányát a vendégeknek, Moore triplája zárta a negyedet (55-43).

Jones és Kobolák kosarai váltották egymást, majd egy kisebb kosárcsend következett (57-45). Mabrey hárompontosával benézett 10 pont alá a Cegléd (57-48), de Jones 6 pontjával gyorsan rendezte sorait a BEAC, 63-49. Elég pontszegény negyedet láthattunk, rengeteg kimaradt dobással. 17 pontos hátránynál jött az újabb ceglédi időkérés (66-49). A Cegléd továbbra is a zóna, illetve az emberfogást váltogatta védekezésben, de a hazaiak agresszívan támadták a gyűrűt, így büntetőket tudtak kiharcolni (67-51). Egy perccel a lefújást előtt 69-51-re vezetett a BEAC. Több ceglédi kosár  már nem esett a meccsen, viszont Rakita egy triplával lezárta a 40. percet. A BEAC megérdemelten aratott 72-51-es sikert. Jones 20 pontos 12 lepattanós dupla-duplával emelkedett ki a győztes gárdából, míg a vendégeknél Mabrey is 20 egységig jutott.

E.ON ELTE BEAC – VBW CEKK 72-51 (16-12, 19-18, 20-13, 17-8)

Bajnokság, 10. forduló
Gabányi László Sportcsarnok

E.ON ELTE BEAC: Drahos 4, Ozola 8/3, Moore 16/12, Jones 20, Rakita 9/6. Csere: Dobó 2, Miklovics 3/3, Bálint-, Vég-Dudás-, Szauter-, Bajzáth 10.

VBW CEKK Cegléd: Mabrey 20/9, Czank 2, Szirony 5, Albert 2, Barnai 9. Csere: Kaid-, Farkas 2, Kobolák 2, Orsi 9/9, Viszmeg-, Hévizi-, Andi-.

Hazai edző nyilatkozata
Mészárosné Kovács Andrea : Ilyen mérkőzésre számítottunk, nem annyira a fejekben, mint inkább a lábakban volt még ott a szerdai találkozó, hiszen mi nem vagyunk ehhez a ritmushoz szokva. Ettől függetlenül, úgy érzem, végig tudtuk irányítani a mérkőzést, azzal együtt is, hogy a zóna ellen főleg az első félidőben nem mindig dolgoztunk jól és néhány üres helyzetet is kihagytunk. Összeségében végig tudtunk irányítani és a második félidőben egyértelművé vált a mérkőzés végkimenetele. Gratulálok a csapatnak, a Ceglédnek pedig további sikert kívánok, nincsenek könnyű helyzetben.

Vendég edző nyilatkozata
Földi Attila : Az első félidőben akadtak jó pillanataink, a második félidőben viszont bent maradtunk az öltözőben. Ahogy haladunk előre a mérkőzésen, egyre kevésbé csináljuk meg a megbeszélt dolgokat. Elfáradunk fejben, fizikálisan is, bár nem kellene, hiszen a játékpercek ezt nem indokolják, egy-két játékos kivételével. Fejben engedünk ki és olyan dolgokat kezdünk csinálni, amik teljesen érthetetlenek. A BEAC megérdemelten nyert, gratulálunk nekik. Még a harmadik negyedben még be tudtunk jönni, eredményben egy kicsi előrelépés látszik az előző mérkőzéshez képest, de van, aki még nálunk is gyengébben teljesített ma, erről viszont nem szeretnék többet mondani, mert akkor megint az én nyilatkozatomtól lenne hangos a sajtó.

Hazai játékos nyilatkozata
Bajzáth Lili : Sok olyan periódus volt, ahol átálltunk rohanásra, kidobtuk a labdát vagy sima ziccert hibáztunk, de ezzel együtt is végig tudtuk uralni ezt a mérkőzést. Amikor kicsit higgadtabbak tudtunk lenni, egyértelművé vált, hogy a rohanós és a higgadt játékot is tudjuk képviselni, ezzel tudtuk megnyerni ezt a találkozót.

Vendég játékos nyilatkozata
Dara Mabrey : Úgy érzem, nem voltunk elég koncentráltak a harmadik negyedben. Ők jobban jöttek ki az öltözőből, képletesen mondva ők vitték be az első ütést, és erre nem tudtunk jól reagálni. Az első félidőben jobban tudtunk koncentrálni, és ahogy a nyomás nőtt rajtunk, nem tudtuk tartani a kitűzött céljainkat, nem tudtuk véghezvinni azokat a dolgokat, amiket megbeszéltünk. Azt remélem, hogy azzal, hogy ugyanazokat a hibákat követjük el, tudunk ezekből tanulni és hétről hétre jobbá tudunk válni.