Új!Elindult honlapunk!

Sport

Az év első versenyén az asztaliteniszezők

1 Mins read

A 2025-ös év első versenyét Gödöllőn rendezte a Pest Megyei Asztalitenisz Szövetség. Az új rendszerű másodosztályú besorolás az jelenti hogy bárki indulhat a korosztálya szerint, a differencia az hogy kevesebb pont jár a helyezésekért mint az első osztályú versenyekért.

Pénteken az U15, 19 szombaton U11, 13-as korosztály került lebonyolításra.

A ceglédi duó kicsit döcögősen kezdett, majd folyamatosan jött bele a játékba. Hármas győzelmi sorozatukat követően a döntőben 3:2 -re kaptak ki soltvadkerti -BVSC-és duótól.

Egyéniben Telek Kristóf nagyon jó játékkal a főtábláról indulva egészen a döntőig menetelt ahol kicsit megtorpant és nem tudta azt a teljesítményt nyújtani mint addig. Így  meg kellett elégednie a 2. hellyel ami így is nagyszerű eredmény a kimondottan erős és népes(43 fős) mezőnyben.

Másnap szintén két versenyzőnk volt érdekelt. Kiss Péter simán nyerte az U11-et majd U13-ban 4 közé jutásért a döntőt játszó soproni Gilicz Bálint verte meg.

Salánki Tímea U13-ban nagy csatában 3:2-re nyert 8 közé jutásért az U11-et nyert Statisztikás Szondy Sára ellen.

II. osztályú Országos Ranglista UP(U11,13,15,19)  Verseny Gödöllő 01.10-11.

Fiú

U15 páros:2.hely Telek Kristóf-Petrik Sebestyén 

U15 egyéni:2.hely Telek Kristóf

U19 egyéni:16 közé jutott Telek Kristóf

U11:1. hely Kiss Péter

U13:8 közé került Kiss Péter, Leány: 8 közé jutott Salánki Tímea