Új!Elindult honlapunk!

Kultúra

Anyáról-leányra FOLKNAP – Ötödik alkalommal

2 Mins read

A hagyományok ápolása és a népi kultúra átörökítése állt a középpontjában az Anyáról-leányra FOLKNAP rendezvénynek, amelyet idén immár ötödik alkalommal tartottak meg a Kossuth Művelődési Központban. Az esemény gazdag programkínálatával és meghitt hangulatával ismét bebizonyította, hogy a népi értékek iránti érdeklődés töretlen.

A programot a Zsibavirág Énekegyüttes Újkígyósról nyitotta meg, akik népdalcsokrukkal alapozzák meg az esemény ünnepélyes hangulatát. A köszöntőt Détári-Lukács Ágnes, a Kossuth Művelődési Központ ügyvezetője mondta el, kiemelve a rendezvény fontosságát a hagyományok megőrzésében és átadásában.

Értékes előadások a hagyományőrzésről

A folknap szakmai részét magas színvonalú előadások tették különlegessé. Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke „Újraéledő örökségünk – tudásátadással értékeink fennmaradásáért” és „A soknemzetiségű vármegye” című előadásaiban betekintést nyújtott a régió népművészeti örökségébe.

Dr. Illés Károlyné, a Népművészet Mestere, „Szűcsközpontok Békésben” és „A Békés megyei szűcshímzés élő hagyománya napjainkban” című előadásai során bemutatta a szűcshímzés gazdag történetét és mai alkalmazási lehetőségeit, rávilágítva, hogy ezek az értékek hogyan élhetnek tovább a modern kézművességben.

Az érdeklődők interaktív programokon is részt vehettek: kézműves foglalkozásokon és mesterségbemutatókon próbálhatták ki a hagyományos technikákat, és közelebbről is megismerhették a népi mesterek munkáját.

A napot egy vidám és energikus táncházzal koronázták meg, ahol a Békés Megyei Néptáncszövetség táncosai moldvai táncokat tanítottak és mutattak be a résztvevőknek.

Az Anyáról-leányra FOLKNAP ötödik alkalommal is bebizonyította, hogy a népi kultúra és a hagyományőrzés élő erő, amelyet a közösség tagjai szívesen ünnepelnek és ápolnak.