Új!Elindult honlapunk!

Kék-hírek

Ittasan zavarta a köznyugalmat

2 Mins read

Rendbontó módon viselkedett, majd összeverekedett egy személlyel a gyanúsított. Csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. január 21-én megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.

2025. január 18-án a gyanúsított élettársa társaságában, ittas állapotban sétált egy úton, ahol tovább italoztak, kiabáltak, valamint az ingatlanok kerítéseit rugdosták. Egy férfi megelégelte a gyanúsított cselekményét és számonkérte a magatartása miatt. Ezt követően a két férfi között szóváltás alakult ki, ami tettlegességbe csapott át. Rövid időn belül a gyanúsított élettársa, illetve a másik férfi családtagjai is bekapcsolódtak a verekedésbe. A megalapozott gyanú szerint a terhelt cselekménye miatt a másik férfinak 8 napon belül gyógyuló sérülése keletkezett.

Figyelemmel arra, hogy a nyomozás jelenleg kezdeti szakaszban van, fennáll az esélye annak, hogy – szabadlábon hagyása esetén – a gyanúsított az eljárásban részt vevő személyek megfélemlítésével vagy befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást. Mindemellett előéletére tekintettel, illetve arra, hogy vele szemben más eljárás is folyamatban van, megállapítható, hogy a férfi fokozott veszélyt hordoz a társadalom tagjaira nézve. Ez alapján megalapozottan feltehető, hogy újabb, hasonló cselekményt követ el. Továbbá a bűncselekmény jellegére, a nyomozás állására és érdekeire, illetve a terhelt büntetőeljárás alatt tanúsított magatartására figyelemmel az ügyészi indítvány szerint a gyanúsított letartóztatása indokolt.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottat és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2025. február 21-ig.

A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított fellebbezést nyújtott be ellene. Mivel a védő nem volt jelen, jogorvoslat benyújtására neki 3 munkanap áll a rendelkezésre, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.