Új!Elindult honlapunk!

Városháza

Örkényi út, alpolgármester és tiszteletdíjak az év első lakossági félóráján

1 Mins read

2025-ben is folytatódik a lakossági félóra a testületi ülés előtt.

Az első felszólaló Csuri Károly volt. Az Örkényi úttal kapcsolatban arról, beszélt, hogy az Örkényi útnak a kereszttől a Czárák dűlőig az útpadkát ki kellene tisztítani. Véleménye szerint a belváros élhetetlen a sok autó miatt. Kritikával élt a képviselői és tanácsnoki tiszteletdíjak mértékéről. Kérte a tanácsnokokat, hogy mondjanak le a mandátumukról.

Dr. Ferenczi Norbert válaszában elmondta, hogy a tanácsnoki tiszteletdíjakról ezen a testületi ülésen döntenek, eddig még egy forintot sem vettek fel. Eddig százalék volt csak meghatározva, most számszerűsítik majd.

A következő hozzászóló Szabó Attila volt. Az iránt érdeklődött miért nem szavazza meg a testület Hegedűs Ágotát alpolgármesternek. A polgármester válaszolt, hogy minden testületi ülésen napirendre kerül a téma.

Dr. Ferenczi Norbert kiemelte, hogy már tájékoztatták ez ügyben a lakosságot. Az együttműködésre hajlanak, többször tárgyaltak már polgármester úrra, aki csak egy embert szeretne alpolgármesternek. Dr. Csáky András kiemelte, hogy az alpolgármester egy bizalmi pozíció, ő eleget tesz a törvénynek azzal, hogy jelöl egy személyt. Ő kitart a jelölt személye mellett.

Ferenczi Norbert visszakérdezett, hogy mit észlel azzal kapcsolatban a város működésében, hogy nincs kulturális alpolgármester. Ez egy politikai vita, és nem szakmai. Szabó Attila elmondta, hogy TISZA párt szimpatizáns. Beszélt még az ország helyzetéről, mely szerinte nem jó és többet fog szerepelni a közéletben. A lakossági félórán hallottakat elmeséli a TISZA sziget találkozón. A nyomorban élő emberek képviseletében szólalt fel.