A Női NB I. A csoport 17. fordulójában a SERCO UNI Győr 100-69-es győzelmet aratott a VBW CEKK Cegléd otthonában.
Dana Mabrey triplájára Kiss Virág, Darcee Garbin és Dombai Réka válaszolt. Igyekezett gyorsan magához ragadni a kezdeményezést a Győr. Amikor Ács Luca triplája célt ért 18-7-nél már 9 pont választotta el a feleket. Nem sokat kellett várni és kétszámjegyűre nőtt a differencia. 10 perc után 23-12-re ment a Győr. A második etap elején Darcee Garbin és Dombai Réka tripláival növelte tovább előnyét a győri együttes. A Cegléd az utóbbi időben kifejezetten jó félidőket hozott magasabban jegyzett riválisok ellen és ezúttal is nagy erőket mozgósított, hogy meccsben maradjon.
A második etap közepe igazi triplaesőt hozott. Hazai oldalon Dara Mabrey, Andi Hanna, Szirony Dorina és Farkas Petra is betalált távolról. A Cegléd szépen lassan visszakapaszkodott 10 pontra. Sőt, 42-34-nél még ezen ezen lélektani határ alá is bejött. A félidő hajrájában Weronika Telenga állt a győriek élére négy ponttal. A CEKK azonban tudott ezekre válaszolni. A legszorosabb állást 46-39-nél jegyezhettük fel. Ezt követően azonban a félidőt Wentzel Nóra hármasa zárta. A nagyszünetben 49-39 állt az eredményjelzőn. A győrieknél Dombai Réka és Kiss Virág járt 10-10 pontnál, míg a Ceglédnél a 14 pontos Dara Mabrey volt a legeredményesebb.

A Győrt érezhetően felpaprikázta a félidő hajrája. A harmadik negyedre teljesen más ritmusban futott ki a tavalyi bajnoki ezüstérmes. Egészen pontosan négy perc alatt 23-0-t futottak Dubei Debóráék. A hazai kosárcsendet Aisha Kaid és Viszmeg Mira törte meg, de lendületben maradt a Győr. Összességében 29-10-re nyerte a harmadik negyedet. A vendégek a 16 mezőnykosarukból 11-et értékesítettek ebben a 10 percben. A záró szakaszban nem forgott veszélyben a győztes kiléte. A győri ekkor már magabiztosan tartotta kézben az irányítást, de egy kifejezetten pontgazdag adok-kapok alakult ki. Kölcsönösen válaszoltak egymás kísérleteire a csapatok. Végül 22-20-ra hozta a záró etapot a Győr. A végén Ruff-Nagy Dóra két büntetőjével a 100. szerzett pontja is megszületett a vendég együttesnek.
VBW CEKK Cegléd – SERCO UNI Győr 69-100 (12-23, 27-26, 10-29, 20-22)
Női NB I. A-csoport
Albertirsa, Sportcsarnok
VBW CEKK Cegléd: Mabrey 20/12, Farkas 5/3, Szirony 18/6, Albert 4, Barnai 3. Csere: Kaid 6/3, Szerelem-Kobolák 1, Örsi, Viszmeg 4, Hévizi 5/3, Andi 3/3.
SERCO UNI Győr: Kiss 17, Mészáros 3/3, Dombai 20/9, Garbin 8/6, Telenga 12. Csere: Dubei 6, Ruff-Nagy 13, Angyal, Ács 3, Wentzel 14/6, Goree
Hazai edző nyilatkozata
Földi Attila : Ugyanazt produkáltuk, mint az előző két meccsen, csak egy ideig tudtuk magunkat tartani. Gratulálok a Győrnek, megérdemelt a győzelmük, nekünk pedig ki kell tolnunk a jó perceinket, hogy minél tovább tartsanak. Ha ez sikerülne legalább 30 percre, akkor a kevésbé erős csapatok ellen ez már kimondottan jó lenne majd, így ezen dolgozunk majd a folytatásban.
Vendég edző nyilatkozata
Cziczás László : Úgy gondolom, mindkét csapat nagyot küzdött, a Cegléd már-már hősiesen. Mi viszont érvényesíteni tudtuk a fizikális fölényünket, ez volt a két csapat közti különbség. Volt egy periódus, amikor nagyon szépen játszottunk, erre lehet majd építkezni a jövőben.
Hazai játékos nyilatkozata
Szirony Dorina : Szerintem ezekből a 20-25 percekből kell építkeznünk a következő időszakban, amikor ugye meccsben tudunk lenni a nagyobb csapatok ellen. A harmadik negyed nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, lekoncentráltan jöttünk ki az öltözőből és ott sajnos ki is alakult a különbség. Viszont előtte az első félidőben sikerült véghez vinni mindazt, amit megbeszéltünk az edzéseken. Bár voltak kisebb hibáink, de szerintem, ha ezeket kiküszöböljük a jövőben, akkor a fontos meccseinken már sikerülni fognak.
Vendég játékos nyilatkozata
Kiss Virég : Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó mérkőzés volt a szünet előtt, nagyon sok mindent tudtunk gyakorolni. A Cegléd azért megnehezítette a dolgunkat, főleg a második negyedben, ahol nagyon sok pontot kaptunk, de a félidőben megbeszéltük, hogy mire kell jobban odafigyelnünk, és szerintem meg is tudtuk valósítani, úgyhogy a végén egy szép győzelmet tudtunk aratni