A Női NB I. A-csoport 18. fordulójának nyitó mérkőzésén a VBW CEKK Cegléd 73-44-es sikert aratott a Darazsak Sportakadémia otthonában.
A ceglédiek kerete Aijha Blackwell személyében erős magas játékossal egészült ki. A soproniakat pedig egy újabb sérülés hátráltatta. A bemelegítés utolsó pillanataiban Csaplár-Nagy Lara bokasérülést szenvedett, ápolták, de mindössze pár percet tudott vállalni.
Albert Szidónia és Barnai Judie révén gyorsan 5-0-s előnybe került a Cegléd. Az első soproni pontok Völgyi Lili nevéhez fűződtek. A hazaiak 7-7-nél egyenlítettek, de a vezetést nem tudták átvenni. 11-11 után 7-0-val ismét a CEKK vett új lendületet. A különbség az utolsó percbe érkezve 24-14-nél érte el a 10 pontot. A játékrészt ráadásul Aisha Kaid hármasa zárta, amivel 27-14-re módosult az állás. A második negyed elején egy újabb 7-0-s futással erősítette meg vezetését a CEKK.

A soproni kosárcsendet Horváth Boglárka büntetője törte meg. A különbség azonban stabilan 20 egység környékén látszott állandósulni. Barnai Judie hat pontjával tovább növelte előnyét a rendkívül hatékony zónával dolgozó Cegléd. A félidőben 48-26-ra vezettek a vendégek. Aijha Blackwell 13, Dara Mabrey 11 pontnál járt. A Darazsak legeredményesebbje a 15 pontos Bakó-Kovács Georgina volt. A harmadik negyed elején Jovana Jevtovic hozta közelebb a soproniakat, de Dara Mabrey és Aijha Blackwell hármasaival stabilizálta előnyét a Cegléd. Hazai oldalról Bakó-Kovács Georgina villant meg szintén távolról, de összességében már a 30 pontos tartományba csúszott a meccs.
A harmadik negyed hajrájához közeledve Farkas Petra értékesített hármast, amivel 64-35-re alakította az eredményt. Időt is kértek a hazaiak. Ezt követően a játékrész utolsó két percébe fordulva már nem született több találat. Az utolsó 10 percnek 64-35-ről futottak neki a csapatok. A záró szakasz elején Szereelem-Kobolák Cintia növelte 30 pont fölé a differenciát. Ezt követően Jovana Jevtovic és Sinka-Pálinkás Szofi hozta közebb becsülettel küzdő a soproniakat. A Cegléd bő rotációt alkalmazva stabilan tartotta az előnyét, de 30 pont fölé már nem ugrott a különbség. A vége 73-44 lett.
Darazsak Sportakadémia – VBW CEKK Cegléd 44 -73 (14-27,12-21,9-16,9-9)
Női NB I. A-csoport
Sopron, Novomatic Aréna
Jakab László Imre, Földesi Ádám, Dr. Popgyákunik Balázs (Tóth Kálmán)
Darazsak Sportakadémia: Horváth 4, Völgyi 2, Sinka-Pálinkás 2, Jevtovic 13, Bakó-Kovács 16/6. Csere: Gergő, Csaplár-Nagy, Toman R. 7, Szikszai.
VBW CEKK Cegléd: Mabrey 19/9, Szirony 3, Blackwell 21/3, Albert 7/3, Barnai 12. Csere: Kaid 3/3, Farkas 6/3, Szerelem-Kobolák 2, Őrsi, Viszmeg, Hévizi, Andi.
Hazai edző nyilatkozata
Srdjan Radulovic : Gratulálok ellenfelünknek a remek teljesítményhez és a győzelemhez! Minden rossz volt ma, amit csináltunk. Nem tudok pozitívumokat találni a mai játékunkban, nem számítottam ilyen teljesítményre a csapatomtól.
Vendég edző nyilatkozata
Földi Attila : Gratulálok a csapatomnak! Bíztam benne, hogy tudunk győzni, de ahogy ez megtörtént, az a legjobb forgatókönyv szerint zajlott. Komolyan vettük a mérkőzést, több alsóházi csapat is megszenvedett itt. Ezt el akartuk kerülni, örülök, hogy sikerült! Bőven van még mit javítanunk, de a hozzáállásunk, az, ahogy belementünk a meccsbe, tetszett.
Hazai játékos nyilatkozata
Bagó-Kovács Georgina : Gratulálok a Ceglédnek, megérdemelten nyertek! Minden téren felénk kerekedtek, nem tudtuk megvalósítani, amit elterveztünk. Dekoncentráltan kezdtünk, támadásban meg voltak a helyzeteink, de rettentő rosszul dobtunk. Mennünk kell tovább!
Vendég játékos nyilatkozata
Aijha Anniece Blackwell : Jól felkészültünk, igazi csapatként, keményen játszottunk. Büszke vagyok a mai teljesítményünkre!