A Helytörténeti Klub következő előadásának középpontjában a ceglédi cserkészet múltja és jelene állt. Az eseményt Füle Magda nyitotta meg, külön üdvözölve a fiatal résztvevőket.
A program egy imával kezdődött, majd Szelényi Péter volt csapatparancsnok beszélt a cserkészet szellemiségéről, céljáról és a cserkészfogadalom életre szóló jelentőségéről. Dr. Kürti György, a Gimnázium nyugalmazott igazgatója ismertette az 1920-ban alakult ceglédi 144. sz. Kossuth Cserkészcsapat történetét, amely egészen 1947-ig működött.
Az est folyamán szó esett az újjáalakulásról is: Mácz István riportja révén visszatekinthettünk az első fogadalomtételre, ahol a fiatalok találkozhattak Velkey Imre bácsival, az egykori utolsó parancsnokkal. A jelenlévők megismerkedhettek a cserkész egyenruhán található jelképekkel, valamint tábori és kirándulási képek segítségével átélhették a cserkészélet hangulatát.
Huszár Zoltán – Vószem – közel 20 évig vezette a csapatot, és a kiscserkészet fontosságáról, a kirándulásokról és táborokról mesélt. Kuthy Csenge levélben osztotta meg élményeit a covid időszak alatti vezetői tapasztalatairól, míg Vágó Attila a jelenlegi csapatéletet mutatta be. Kiderült, hogy a ceglédi csapat vezetői fontos szerepet töltenek be a kerületi vezetésben, és továbbra is kiemelt helyet kapnak a programok között a kirándulások, táborok és vezetőképzések.
Az előadást egy kis kiállítás is kísérte, ahol a résztvevők megtekinthették többek között Bi-Pi Scouting for Boys című könyvét, cserkésznyakkendőket, tábori pólókat és a nagytáborok zászlóját. Az estet teázás és kötetlen beszélgetés zárta.
Bi-Pi utolsó üzenetével pedig a cserkészek örök útravalót kaptak: “Igyekezzetek ezt a világot egy kicsit jobb állapotban magatok mögött hagyni, mint ahogy találtátok.”