Mintegy 5000 négyzetméteren, kilenc üzlettel szolgálja mára a Cegléd környékén lakókat a Cegléd Center, amelynek építése számos technikai érdekességgel szolgált. 2024 év elején kezdődött a projekt, amely 2024. december 18-án meg is kapta a használatbavételi engedélyt – írj a magyarepitok.hu
Az építéshez közel 11 ezer m3 feltöltést rostáltak át és 201 darab D40 cm-es, 4 méter mély CFA cölöp telepítésére volt szükség az alaptestek alatt. 150 méteren kellett kiváltani az építés során D400 mm-es, azbesztcementes nyomóvízvezetéket és nagyjából 200 méteren felújították 4-es főutat is.
Közel 600 m2 alumínium függönyfalat telepítettek a 4.815 m2 hasznos alapterületű bevásárlóközpont vásárlói bejáratainak homlokzatán, míg a többi felület 10 cm-es Kingspan burkolatot kapott. Megszakítás nélkül fut körbe az épületen a konzolos rögzítésű, 2 méter magas homlokzatú előtető változó kinyúlással, aminek álmennyezete és homlokzata az Orha Művek Zrt. által gyártott OMClad sávos, famintás acéllemez-burkolatot kapott.
Végül 185 mm-es modulszélességgel, illetve 15 mm-es fugaopcióval gyártották le a burkolatot 0,5 mm vastag acéllemezből, dió színben. Hozzávetőleg 1700 m2 burkolati anyagot szállítottak az építkezésre a kapcsolódó szegésekkel együtt, amelyeket emelt horganyrétegű acélprofilokra rögzített a kivitelező az építés során.
Ismert, korszerű és megbízható gyártástechnológiával rendelkező gyártóként az Orha Művek garantálta a mérethelyes gyártást és anyagminőséget, amit termékmintákkal is igazolt. A megfelelő kivitelezéshez a vállalat dokumentációt biztosított a szükséges rögzítési lehetőségekről, csomópontokról, de segítettek a konszignációban és ugyanabból az alapanyagból vállalták a szükséges bádogos takaróelemek gyártását is a színazonosság érdekében.
A teljes cikket itt tudja elolvani – https://magyarepitok.hu