Új!Elindult honlapunk!

Közélet

Megszületett az ítélet a balatonszárszói ifjúsági tábor ügyében

1 Mins read

A Törvényszék első fokon elutasította a Cegléd és Térsége Ipartestület keresetét a balatonszárszói ifjúsági tábor haszonbérleti ügyében. Az Ipartestület keresete azt célozta, hogy a Törvényszék mondja ki az önkormányzat vonatkozó határozatainak és a megkötött haszonbérleti szerződésnek az érvénytelenségét, köztük azt a határozatot, amelyben az önkormányzat érvénytelenítette az Ipartestület korábbi pályázatát.

A bíróság döntését azzal indokolta, hogy az Ipartestületnek nem fűződik jogi érdeke a keresetben megfogalmazottakhoz. Érdekes körülmény, hogy a Törvényszék kizárólag a folyamat végpontját, a haszonbérleti szerződést vizsgálta, miközben nem adott indoklást arra vonatkozóan, miért ne állna fenn az Ipartestület jogi érdeke az önkormányzati határozatok kapcsán – különösen, mivel ezek egyike éppen az Ipartestület pályázatának érvénytelenítéséről szólt.

Az ügy érdekessége, hogy az Ipartestület elnöke azonos politikai egyesületben indult a választásokon a polgármesterrel, ahol listás képviselőként mandátumot szerzett. Így az Ipartestület elnöke „lokálpatriótaként” éppen azt a várost perelte, amelynek képviseletére megválasztották.

Az ítélet értelmében a balatonszárszói ifjúsági tábor felújításával kapcsolatos munkálatokat a továbbiakban is a ceglédi Török János Oktatási Központ végzi, az önkormányzattal kötött szerződésnek megfelelően.