Új!Elindult honlapunk!

Közélet

„Függetlenség Napja” – Drogprevenciós programot tartottak a ceglédi sportcsarnokban

2 Mins read

A „Függetlenség Napja” címet viselő drogprevenciós napot tartottak hétfőn a Gál József Sportcsarnokban. A rendezvény a Ceglédi és Monori Rendőrkapitányság, valamint a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szervezésében valósult meg, és a fő célja az volt, hogy hiteles információkkal, személyes példákon keresztül hívja fel a figyelmet a tudatmódosító szerek veszélyeire.

Az eseményre általános és középiskolás diákokat vártak, akiket a Ceglédi Rendőrkapitányság vezetője köszöntött. A nap során nemcsak előadásokat hallgathattak meg a résztvevők, hanem interaktív bemutatókon is részt vehettek.

Kiemelt vendége volt a rendezvénynek Márk Tibor, az Árral Szemben a Jövőért Alapítvány képviseletében, aki saját szerhasználói múltjáról őszintén beszélt a fiataloknak. Elmondása szerint „nemcsak szükség, hanem igény is van az ilyen programokra” – a gyerekek nyitottak a valós történetekre, és sokkal jobban tudnak azonosulni azokkal, akik megélt tapasztalatokat osztanak meg velük.

A Ceglédi Rendőrkapitányság bűn- és baleset-megelőzési előadója is felszólalt, és hangsúlyozta: elindult a rendőrség DELTA programja, amelynek egyik fontos pillére a bűnmegelőzés. A program részeként a rendőrök folyamatosan látogatják az iskolákat, és felkészítik a diákokat – különösen most, a közelgő nyári szünet előtt – a veszélyek felismerésére és elkerülésére.

A nap folyamán több interaktív program is zajlott, a diákok például testközelből láthatták, hogyan néz ki egy fiatalkorúak számára kialakított börtöncella. Ez sokak számára megrázó és elgondolkodtató élményt jelentett.

A délelőtti pódiumbeszélgetés résztvevői voltak:

  • Fazekas Nóra klinikai szakpszichológus,
  • Márk Tibor drogprevenciós előadó,
  • Szabó János ifjúsági tanácsadó, a KEF koordinátora,
  • valamint Tehenes Gábor addiktológiai konzultáns.

A szakemberek a fiatalokat érintő problémákról, a megelőzés lehetőségeiről, a segítő rendszerekről és a kortárs hatások jelentőségéről osztották meg gondolataikat.

A „Függetlenség Napja” egyértelmű üzenete volt: a megelőzés közös felelősség, és minden hiteles szó, őszinte történet, vagy elgondolkodtató élmény segíthet abban, hogy a fiatalok a jó döntések felé forduljanak.