Különleges témával és látványos előadással zárult Somos Gyula képzőművész iktológia – vagyis halábrázolás-történeti – előadássorozata a városi könyvtárban. A június 19-én tartott utolsó alkalom címe: „A hal és lovasai, valamint a középkori bestiáriumok csodálatos halai” volt.
Az érdeklődők egy valódi kultúrtörténeti utazáson vehettek részt, amely során a hal motívum változatos jelentéstartalmaival ismerkedhettek meg. Az előadásban számos ábrázolási forma került bemutatásra, a Közel- és Távol-Keleten fellelhető művészeti és vallási szimbolikától kezdve egészen a középkori bestiáriumok lenyűgöző világáig. A hal, mint a teremtés, a bölcsesség és az isteni tudás jelképe, több kultúrában is kiemelt jelentőséggel bírt.

A műsort Obrácz-Nagy Ágnes felolvasásai színesítették, aki a témához illeszkedő irodalmi részletekkel mélyítette el az élményt. Az előadássorozat méltó zárásaként a művészet és mitológia határterületét vizsgálta – különleges perspektívából mutatva be egy időtlen szimbólum jelentőségét.
A rendezvény nagy sikert aratott, és ismét bizonyította: a könyvtár nemcsak tudásközpont, hanem az élményszerű tanulás, művészet és közösségi élmény színtere is.


