Új!Elindult honlapunk!

Közélet

Újragondolt dobostorta lett 2025-ben Magyarország Tortája

3 Mins read

Balogh László és Kis Roland gyulai cukrászmesterek alkotása, a „DCJ STÍLUSGYAKORLAT” fantázianevű torta viselheti idén a Magyarország Tortája címet. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt Kovács Alfréd váci cukrász nyerte az „Álmodozó” fantázianevű kreációjával.

A Magyar Cukrász Ipartestület 2025-ben immár tizenkilencedik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt, amely az augusztus 20-i nemzeti ünnep, államalapító Szent István napja – hazánk szimbolikus születésnapja – alkalmából hivatott méltó módon bemutatni a magyar cukrászat hagyományait, értékeit és kreatív alkotóerejét.

A 2025. évi versenyt a „Dobostorta 140” témakörben hirdette meg a cukrász szakmai szervezet, Dobos C. József hungarikummá nyilvánított ikonikus remekműve, valamint a világhírű mester munkássága előtt tisztelegve. Dobos C. József a tortáját 1884-ben alkotta meg, de első alkalommal éppen 140 évvel ezelőtt, 1885-ben a Budapesti Országos Általános Kiállításon mutatta be a nagyközönségnek.

A versenyzőknek a nevezett tortájukban a dobostorta jellegét adó alapanyagait fel kellett használniuk, de szabadon választott mennyiségben és rétegrendben: tojás, cukor/karamellizált cukor, vaj, étcsokoládé, Bourbon vaníliás cukor és/vagy vanília rúd.

A nevező cukrászok kreativitását dicséri, hogy az őshonos magyar gyümölcsök szinte teljes választékát használták a versenyzők a birstől a somon át a homoktövisig, de elmondható, hogy a sláger a meggy és a kajszibarack volt. A fűszerekkel is bátran bántak a nevező cukrászok, legkedveltebbnek a zsálya és a kakukkfű bizonyult a tortákban. A borok közül a kadarka volt a legnépszerűbb és természetesen a gyümölcspálinkák is szép számmal kerültek a receptekbe.

A győztes „DCJ STÍLUSGYAKORLAT” készítői, Balogh László és Kis Roland (Kézműves Cukrászda – Gyula) így jellemzik alkotásukat:

„A DCJ Stílusgyakorlat az eredeti dobostorta mesterének monogramját viseli, míg a Stílusgyakorlat utal az eredetivel való hasonlóságokra és egyúttal a különbségekre is.

A torta alapja a klasszikus dobostorta újraértelmezése, a vajban gazdag felvert klasszikus alapokra épül, míg a habkönnyű csokoládé vajkrém a meggyzselével rendkívül szépen harmonizál.

A vágási felület, a függőleges rétegrend különleges vizuális élményt ad, a meggy mély íze és a kellemes savak a csokoládé lágyságával és a karamell karakterével keveredve különleges gasztronómiai élvezetet nyújt. A torta főbb alkotóelemei közül a meggypálinka a zselé ízét hivatott fokozni, a mandula praliné és a grillázs, illetve a tejcsokoládé glazúr az ízek komplexitását és a megjelenést teszik teljessé.

A második helyezett a Füredi Krisztián (Hisztéria Cukrászda, Tápiószecső) által készített „Vadszüreti csábítás” torta lett és egy Csokoládé Akadémia tanfolyam részételi lehetőséget is nyert ezzel.

A harmadik helyen a „Fürtös menyecske” torta, Rosta Sándor és Rábai Anita (Mozart Cukrászda, Hévíz) alkotása végzett, akik a Kézműves Cukrászatért Alapítvány képzésére kaptak utalványt különdíjként. A dobogós versenyzők egyedi tervezésű díjakat vehettek át a díjátadón az Országház Vadásztermében.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány Magyarország Cukormentes Tortája versenyét minden évben a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai partnerségével hirdeti meg, párhuzamosan a Magyarország Tortája versennyel. Az idei győztes az “Álmodozó”, alkotója Kovács Alfréd a váci Édes Vonal Cukrászda cukrásza, aki tavaly a Magyarország Tortája díjat nyerte el. Az “Álmodozó”, békebeli hangulatot áraszt, felidézi olyan klasszikusok ízvilágát, mint a Lúdláb vagy a Rigójancsi, ráadásul hozzáadott cukor nélkül. A győztes édesség különlegességét a csokoládé és a meggy karakteres párosa adja.