Egy szeptemberi éjszakán a Ceglédet Ceglédbercellel összekötő országúton történt egy baleset, amit rögzített az egyik érintett jármű kamerája. A felvételt készítő autó vezetőjét elvakította a szemből érkező jármű reflektora, így nem látta meg időben, hogy egy másik gépkocsi áll előtte, amely nem használt elakadásjelző háromszöget sem. Ezt követően óriási csattanás történt, az ütközést nem lehetett elkerülni.
A Budapesti Autósok egyik olvasójának fedélzeti kamerája rögzítette azt a balesetet, amely Cegléd és Ceglédbercel között történt késő este az országúti forgalomban, az időbélyegző szerint 2025. szeptember 25-én, 23:32-kor.
A felvételen látszik, ahogy a szemből érkező jármű erős reflektora elvakítja a kamerás autó sofőrjét. Emiatt nem veszi észre időben, hogy az úton előtte vesztegel egy másik autó, amely sem elakadásjelző háromszöget, sem más figyelmeztetést nem tett ki – írja a portál.
A következő pillanatban óriási csattanás hallatszik, országúti tempónál esély sem maradt az elkerülésre – emelték ki.
„Íme egy példa, miért kell lekapcsolni a reflektort szembejövő esetén, és miért kell használni az elakadásjelző háromszöget, ha a helyzet megkívánja!” – írta a felvétel beküldője.


