A bajnokság negyedik fordulójában a TFSE-MTK 76-49-re legyőzte a VBW CEKK Cegléd együttesét.
Farkas Petra és Shannon Ryan találataival indult az összecsapás. Ezt követően Dúl Terka és Vladár Róza villanásaival került kisebb lépéselőnybe a TFSE. A Cegléd azonban Farkas Petra vezetésével igyekezett a lépést tartani és 12-11-re fel is zárkózott. Innen 20-13-ra újra megugrott a házigazda, de két triplával – ezek Király Andrea és Kaid Aisha nevéhez fűződtek – a játékrész végére 22-19-re jött fel a CEKK. A második negyed elején Farkas Petra is hárompontost értékesített, így 22-22-nél egyenlítettek a vendégek.
A második szakasz első felét pontszegény küzdős játék jellemezte. Végül 27-26 után váltott a TFSE, mely igazi csapatjátékot mutatott. Összesen nyolc pontszerzője volt a házigazdának az első 20 percben. A hajrában Mányoky Réka és Vladár Róza is betalált távolról. A nagyszünetre 13-0-s széria végén 40-26-ra lépett el a TFSE. A harmadik szakasz legelején ceglédi oldalról betalált Tay Valladay, majd ezt követően négy percre befagyott az eredmény. Óriási kérdés volt, hogy erről a 40-28-as állásról merre indul el a meccs. Shannon Ryan és Dúl Panka vezetésével a TFSE ragadta magához a kezdeményezést. Ryan hat pontot, Terka egy triplát értékesített.
Azzal, hogy a különbség 49-28-nál átlépte a lélektani 20 pontot, gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés. A harmadik negyed második felében végül 20 egység felett állandósította előnyét a TFSE. A záró szakasznak 58-33-ról vágtak neki a csapatok. Itt kiegyenlített mederben haladt a küzdelem. Érdemben nem változott a távolság a felek. Becsülettel ment előre a Cegléd. Farkas Petra triplája után 58-38-ra szépített is. Sőt, 61-42-nél rövid időre 20 pont alá faragta a hátrányát. A TFSE összességében magabiztosan menedzselte az előnyét. A végjátékban Vígh Bernadett megszerezte a csapat nyolcadik tripláját is eze, az estén. Tovább nyílt az olló, 29 egység volt a legnagyobb differencia. A vége 76-49 lett.
TFSE – VBW CEKK Cegléd 76-49 (22-19, 18-7, 18-7, 18-16)
Női NB I. A-csoport, 4. forduló
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Csabai-Kaskötő Brigitta, Rózsavölgyi Alexandra, Földesi Marcell (Nagy János)
TFSE: Dúl T. 10/6, Vladár 10/6, Donarski 9/6, Tóth F. 4 Ryan 13. Csere: Gábor 6, Takács -, Vígh 3/3, Bacsó, Pusztai 4, Mányoky 14/3, Bacsó 1, Kádár 2.
VBW CEKK Cegléd: Valladay 6/3, Farkas 22/6, Szerelem-Kobolák 3/3, Popovic 12, Albert -. Csere: Kaid 3/3, Szoboszlai M. -, Zsámár -, Király 3/3, Felső -, Viszmeg
Hazai edző nyilatkozata
Hegedűs Péter : Az első negyedben azt gondolom, hogy védekezésben nem találtuk a távolságokat, és rengeteg pontot kaptunk, aztán nyilván ezt utána a következő két negyedben tudtuk korrigálni, és a második, illetve a harmadik negyednél picit nagyobb különbséget tudtunk tenni a két csapat közé. Az ellenfélnek nem volt itt az egyik meghatározó, belső posztos játékosa, amit az elején nem használtunk ki kellőképpen, úgyhogy összességében szerintem, nem játszottunk ma jól, de ugyanakkor pedig, ahogy Réka is említette, ez az öt meccs, két hét alatt ez nekünk sok volt és sűrű volt. Annak nagyon örülök, hogy megúsztuk sérülés nélkül, és egy olyan csapatnak, mint a mienk, nem mindegy az, hogy két napunk van készülni egy mérkőzésre, vagy adott esetben 4-5 napunk. Szükségünk van kicsit több időre, és akkor szerintem a játék képe is jobb lesz. Amikor kijött a sorsolás, és láttuk, hogy milyen sűrű a szezon eleje, ha előtte azt mondják, hogy ebből 4-1-gyel tudunk kijönni, akkor biztos, hogy aláírtam volna. Tehát összességében az öt meccset, ha egyben nézem, akkor elégedett vagyok a lányok teljesítményével.
Vendég edző nyilatkozata
Földi Attila : Én is elsősorban gratulálnék a TF-nek. Több volt ebben a mérkőzésben sokkal. Nem feltétlen az, hogy győzelmi esélyeink legyenek, de hogy egy kulturált mérkőzést játszunk, az mindenféleképpen. Az első negyedben még működött a játékunk, utána jött a nagy szétesés, nem tartottuk be a dolgokat úgy, ahogyan szerettük volna. Nem sok pozitív dolog volt ezen a mérkőzésen, leszámítva Farkas Petrát, akire én nagyon büszke vagyok. Sajnos a többi szegmensben nagyon sokat kell előre lépnünk. Ez volt talán a legrosszabb mérkőzésünk, és legkevésbé szeretném arra fogni, hogy Barnai Judit nem játszik. Ha egy játékoson fogunk múlni, akkor ne kosárlabdázzunk, mert akkor nincs értelme az egésznek, úgyhogy ezt semmilyen alibinek nem szabad felhúznunk, hanem egész egyszerűen nélküle is helyt kell állnunk, ami ma körülbelül az első tíz percben sikerült és ez nagyon kevés.
Hazai játékos nyilatkozata
Mányoky Réka : Elég nehéz időszakon vagyunk túl, nagyon sok mérkőzésünk volt az utóbbi időben. Azt gondolom, hogy jó mérkőzést játszottunk, mindenki pályára lépett, és mindenki hozzá tudott menni a mérkőzéshez, ami nagy pozitívum is. Ezen az úton szeretnénk tovább menni.
Vendég játékos nyilatkozata
Farkas Petra : Elsősorban szeretnék gratulálni a TF csapatának a győzelemhez. Mi úgy álltunk ehhez a mérkőzéshez – így Barnai Judit nélkül – hogy egy jó meccset szeretnénk játszani velük. Sajnos ez nem sikerült. Voltak jó periódusaink, az első negyedben leginkább, viszont most már inkább fókuszálunk a következő heti mérkőzésünkre.


