Új!Elindult honlapunk!

Sport

Az őszi szünetben is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók

1 Mins read

Csepelen első alkalommal rendezték meg a Kozma István emlékversenyt, a róla elnevezett Birkózó Akadémián az U13-as korosztály számára. A lányoknak és a fiúknak kötöttfogásban lebonyolított viadalon 11 ország 236 versenyzője mérte össze a tudását. A Ceglédi VSE fiataljai mind a két szakágban képviseltették magukat összesen 6 fővel és mind a két szakágban sikerült egy-egy versenyzőnknek a végső győzelmet is kivívnia.

 A Lányoknál Máté Szófia a 35 kg-ban hazai riválisát 10-0-ra technikai tussal győzte le magabiztosan, majd a döntőben a moldovai ellenfelét még az első menetben két vállra fektette. Ezzel megérdemelten állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

A fiúk mezőnyében Rafael Sándor két technikai tus és egy pontozásos győzelemmel jutott a döntőbe ahol szintén technikai tussal diadalmaskodott.

Csontos Bence is jól küzdött és két győzelem után az elődöntőben könyök sérülést szenvedett és így nem tudta folytatni a versenyt. Végül az 5. helyen zárta az emlékversenyt. 

Eredmények

lányok
35 kg  1.  Máté Szófia

fiúk

42 kg  5.  Csontos Bence
58 kg  1.  Rafael Sándor