Már az első negyedet is a hazaiak nyerték, és bár a középső játékrészekben el tudott távolodni a Sopron, a végjáték megint a Ceglédnek sikerült jobban, amely így értékes győzelmet aratott.
Már az első percekben is meglepte a Sopront a Cegléd, amely egy soproni kosárra 6-0-s futással válaszolt, és bár a vendégek végig ott loholtak Földi Attila tanítványai mögött – Zala Friskovec kosara után 10-9-nél már csak egy ponttal volt lemaradva a Sopron –, az első negyed végén a CEKK vezetett négy ponttal (15-11).
A második negyed soproni futással indult, 5-0 után időt is kért a Cegléd, hiszen ekkor már a vendégek vezettek egy ponttal (15-16). A rövid megbeszélés sem hozta meg a várt eredményt, mert bár Walker kosarával időlegesen visszavette a vezetést a Cegléd, erre a Sopron egy 8-0-s szakasszal reagált, amelyet végül Barnai állított meg. Nem tört meg a hazai csapat a hátrány tudatában sem, féltávnál öttel állt jobban a Sopron (24-29).
A térfélcserét követően sokáig 6-8 pont körül váltakozott a különbség a felek között, azonban az utolsó támadásból Sitku Zsuzsanna talált be, ezzel pedig a mérkőzés során először tízpontos különbség alakult ki, a Sopron javára (39-49).
Ekkor sem adta fel a Cegléd, amely végig űzte, hajtotta ellenfelét, ennek pedig meg is lett a gyümölcse, szűk négy perc elteltével már csak négy pont volt Földi Attila csapatának hátránya, időt is kért a Sopron (49-53). Tovább nyomott a Cegléd, és már csak két perc volt hátra, amikor 56-58-nál mindössze egy kosárral volt lemaradva a házigazda. Bár ekkor a Sopron tudott előrelépni, zsinórban öt pontot szerzett Gáspár Dávid csapata (56-63), a hazaiak mindent egy lapra feltéve tovább támadtak, a hátralévő időben egy 9-0-s futást produkáltak, és a forduló meglepetését szállítva megnyerték a mérkőzést (65-63).

VBW CEKK Cegléd – Sopron Basket 65-63 (15-11, 9-18, 15-20, 26-14)
Bajnokság, 13. forduló
Cegléd, Ceglédi kosárlabda csarnok
Csabai-Kaskötő, Rózsavölgyi, Nepp (Ádám J.)
VBW CEKK Cegléd: Walker 23/3, Farkas 10/3, Szerelem-Kobolák -, Albert 3, Barnai 21. Csere: Zsámár P. 3/3, Szoboszlai M. -, Kaid 2, Király -, Felső -, Viszmeg 3/3
Hazai edző nyilatkozata
Földi Attila : Gratulálok a csapatomnak. Tényleg nagyon jól dolgoztunk az utóbbi időben, ami végre kimutatkozott. A Sopron fáradtan jött, de ez a mi szintünkön akkor is hatalmas teljesítmény. Az élet nem áll meg, még mindig nagyon sok olyan mérkőzés van, amit meg kell nyernünk, hogy elérjük a céljainkat.
Vendég edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : Azt gondolom, hogy bármilyen problémával is küzdünk, ez a mai teljesítményünk semmiképp sem elfogadható. A statisztikából kitűnik, hogy sok üres dobásunk volt, amikkel nem tudtunk élni. Alapvetően a támadásunk volt nagyon passzív és ötlettelen, valamint az eladott labdáinkat kihasználta a Cegléd. Szeretnék gratulálni nekik. Ez a vereség nagyon fájó, a közeljövőben ezt ki kell javítanunk. Így nem szabad kosárlabdáznunk, ahogy azt ma tettük.
Hazai játékos nyilatkozata
Barnai Judit Eszter : Kicsit felfoghatatlan, elképesztő az, amit ma letettünk a pályára. A Sopron fáradtan érkezett, de ez nem von le semmit a teljesítményünkből. Végre lett eredménye annak, amit gyakoroltunk. Nagyon büszke vagyok az egész csapatra.
Vendég játékos nyilatkozata
Papp Klaudia : Sajnos nem sikerült felvenni a ritmusunkat. Ez a teljesítmény elfogadhatatlan a részünkről, nagyon passzívak voltunk, megérdemelten nyert a Cegléd.


