Március 19-én, Budapesten rendezték meg az Aktív Települések konferenciát, ahol ünnepélyes keretek között adták át az Aktív Település díjakat. Az Aktív Magyarország szakmai eseményén olyan önkormányzatok munkáját ismerték el, amelyek tudatosan dolgoznak azon, hogy a mozgás, a szabadidősport és az aktív mobilitás a helyi közösségek mindennapi életének részévé váljon.
Az Aktív Település díj pályázati felhívása lehetőséget adott a települési önkormányzatok számára, hogy bemutassák az aktív életmód ösztönzését, a szabadidősport támogatását és az aktív mobilitás fejlesztését szolgáló jó gyakorlataikat. A díj szakmai és erkölcsi elismerést jelent a nyertes települések számára: a díjazott önkormányzatok dísztáblát kaptak, és öt éven keresztül jogosultak az Aktív Település cím használatára.
Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter megnyitó előadásában kiemelte: a települések nem pusztán közigazgatási egységek, hanem közösségek, ahol az emberek élnek és kapcsolódnak egymáshoz. Hangsúlyozta, hogy az aktív életmódot támogató helyi kezdeményezések nemcsak mozgásra ösztönöznek, hanem közösséget is építenek, és ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy a települések élhetőbbé váljanak. Mint mondta, minél több olyan kezdeményezés valósul meg, amely az egészségesebb, barátságosabb és élhetőbb mindennapokat erősíti, annál inkább járulnak hozzá ezek a törekvések ahhoz, hogy Magyarország a legélhetőbb országok közé tartozzon.
Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős államtitkár hangsúlyozta: az önkormányzatoknak kulcsszerepük van abban, hogy a mozgás, az aktív közlekedés és a közösségi sport a mindennapok természetes részévé váljon. Kiemelte, hogy az élhető településekhez nemcsak fejlesztésekre, hanem helyi közösségekre, szemléletformálásra és olyan programokra is szükség van, amelyek valóban megszólítják az embereket. Mint mondta, fontos, hogy a településeken a jó választás legyen a legegyszerűbb választás, vagyis a gyaloglás, a kerékpározás és a közösségi mozgás könnyen elérhető, vonzó lehetőség legyen minden korosztály számára.
A településvezetőkhöz szólva az államtitkár kiemelte: ebben a folyamatban az önkormányzatoknak és a helyi közösségeknek együtt kell lépniük, mert a szemléletváltás csak széles összefogással valósulhat meg. Példaként említette a sepsiszentgyörgyi Lábbusz programot, amelyben 1200 önkéntes szervezetten kíséri gyalog iskolába a gyerekeket, egyszerre segítve a mindennapi mozgást és a közösségépítést.
Az Aktív Település díj 2026-os nyertesei
A szakmai bíráló bizottság döntése alapján összesen tizenöt település részesült elismerésben három kategóriában: község, város, valamint megyei jogú város–fővárosi kerület. Az ünnepélyes díjátadás az Aktív Települések konferencián zajlott, ahol a program célja az volt, hogy bemutassa az aktív életmódot támogató települési kezdeményezéseket és jó gyakorlatokat.
Cegléd a városok kategóriában kapta meg az Aktív Település díjat
További nyertes városok Ajka, Dabas, Dunakeszi, Marcali, Szarvas és Tata.
A megyei jogú város–fővárosi kerület kategóriában Nyíregyháza, Budapest XVI. kerülete, Zalaegerszeg és Kaposvár nyerte el a díjat. Község kategóriában Algyő, Bugyi, Kispáli és Alsómocsolád kapta meg az Aktív Település címet.
Az Aktív Települések konferencia célja, hogy szakmai fórumot biztosítson az aktív életmódot támogató települési kezdeményezések bemutatására, valamint erősítse a tapasztalatcserét az önkormányzatok között.


