Megható és méltóságteljes keretek között búcsúztak el Szelényi Pétertől vasárnap a Kossuth Művelődési Központ kamaratermében. A város közössége, barátai, munkatársai és tisztelői együtt idézték fel emlékét, személyiségét és mindazt az értéket, amit maga után hagyott.
Szecsődi Péter kiemelte Péter édesanyja iránti mély szeretetét, valamint azt a figyelmet és törődést, amellyel a közösség felé fordult. Mint fogalmazott, Péter mindenkihez talált egy jó szót, és jelenléte mindig megnyugtató volt.
Sági Anikó érzelmes visszaemlékezésében közös munkájukat idézte fel. Elmondta, hogy 12 éven át dolgoztak együtt a ceglédi Mária Rádióban (88,3 MHz), ahol Péter technikusként kezdte pályáját, majd műsorvezető-szerkesztőként, később pedig koordinátorként segítette a közösséget. Hangsúlyozta: Péter valójában nem egyszerűen koordinátor volt, hanem a rádió és a közösség „szíve-lelke”, aki szervezett, lelkesített és szeretettel töltötte meg az étert. Kiemelte rendkívüli alázatát és figyelmességét, hiszen egyformán megtalálta a hangot püspökkel, művésszel, sportolóval vagy akár egy idős emberrel is. Mindig ott volt, ahol segíteni kellett – legyen szó iskolabálról vagy jótékonysági eseményről.
Huszár Zoltán több mint 35 éves barátságuk történetén keresztül idézte fel Pétert. Beszédében felelevenítette a cserkészévek kezdetét, amikor Péter egy magnóval érkezett a foglalkozásokra, és a „Legyetek jók, ha tudtok” című dalt játszotta le a fiataloknak. Bár – ahogy fogalmazott – az éneklés nem volt az erőssége, az üzenetet mindig szívből adta át. Hangsúlyozta, hogy Péter a cserkészetet később is „belül hordta”, és mindig lehetett rá számítani. Megható szavakkal búcsúzott: hálás a közösen eltöltött évtizedekért, és úgy fogalmazott, ha legközelebb egy jól szervezett programon váratlanul eső esik, mindannyian tudni fogják, ki „intézte” odafentről.
A megemlékezésen Ozsgyáni Mihály Halotti beszéd című versét szavalta el, amely különösen emelkedett hangulatot adott az eseménynek.
A műsort Détári-Lukács Ágnes személyes búcsúja zárta. Visszaemlékezésében Péter belső értékeit és különleges személyiségét emelte ki. Mint mondta, Péterben mindig ott volt egy „különös belső fény” és egy olyan derű, amely nem tanulható, hanem ajándék. Úgy fogalmazott: Péter volt a legigazibb – nem szerepek mögé bújva, hanem szívből élve, „ragyogó szívvel”.
A ceglédi közösség egy olyan embertől búcsúzott, aki jelenlétével, figyelmességével és szeretetével maradandó nyomot hagyott mindazok életében, akik ismerték.


