Különleges könyvbemutatón vehettek részt az érdeklődők csütörtökön a Központi Könyvtárban, ahol a hagyományos kínai orvoslás és az egészségtudatos életmód került a középpontba. Az eseményen Zhang Jin Chong nemzetközileg elismert dietetikus és a Hagyományos Kínai Orvoslás (HKO) oktatójának kötete mutatkozott be a közönség előtt.
A könyvet Zhang Edit, a mű fordítója és szakmai lektora ismertette. Előadásában bemutatta a kötet legfontosabb gondolatait, amelyek a hagyományos kínai gyógyászat szemléletére épülnek. A könyv egyfajta útmutatóként szolgál ahhoz, hogy az emberek jobban megértsék testük jelzéseit, és a meridiánrendszer segítségével tudatosabban figyeljenek saját egészségükre.
Zhang Edit, aki a keleti egészségszemlélet elkötelezett képviselője és meridián tanácsadóként is tevékenykedik, gyakorlati példákon keresztül mutatta be a hagyományos kínai orvoslás alapelveit. Előadásában szó esett a betegségek megelőzésének lehetőségeiről, a helyes életmód szerepéről, valamint arról is, miként járulhat hozzá a testi és lelki egyensúly megőrzéséhez a több ezer éves keleti tudás.
A résztvevők számos hasznos tanácsot kaptak arra vonatkozóan, hogyan ismerhetik fel szervezetük figyelmeztető jelzéseit, és milyen mindennapi szokások segíthetnek egészségük megőrzésében. Az előadás során több kérdés is érkezett a közönség részéről, ami jól mutatta a téma iránti érdeklődést.
A rendezvény moderátora Kőhalmi Ferenc volt, aki beszélgetőtársként segítette az előadás menetét, és hozzájárult ahhoz, hogy a hallgatóság még közelebb kerülhessen a keleti gyógyászat szemléletéhez.
A program ismét bizonyította, hogy az egészségmegőrzés és az alternatív gyógyászati megközelítések iránt egyre nagyobb az érdeklődés, különösen akkor, amikor hiteles szakemberek osztják meg tapasztalataikat és tudásukat a nagyközönséggel.


